2024. december 22., vasárnap

Zajlik a Putyin–Biden virtuális csúcstalálkozó előkészítése

Előrehaladott szakaszban van a virtuális csúcs gyakorlati előkészítése Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök között – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak hétfőn Moszkvában.

„Egyelőre nem személyes kapcsolatfelvételről van szó, de ez természetesen semmiképpen sem csökkenti az esemény jelentőségét, ez nem is kérdés. Különösen figyelembe véve a jelenlegi körülmények és problémák összességét, amelyek mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind a nemzetközi színtéren fennállnak, az elnökök találkozója, úgy vélem, nagyon fontos mérföldkő lesz" – mondta Rjabkov.

Közölte: még nem tisztázott, hogy pontosan mikor és milyen formában tartják meg a tárgyalást. A helyettes tárcavezető szerint az eseményhez szükséges külügyi anyagok előkészítése előrehaladott állapotban van.

A Kommerszant című napilap korábban azt írta, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai alelnök az év vége előtt videokonferencia keretében, a jövő év elején pedig személyesen is találkozik. A két vezető eddigi egyetlen csúcstalálkozóját az idén június 16-án Genfben tartották meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás