2024. szeptember 9., hétfő

A repülő autó megtette első városközi útját – VIDEÓ

Sikeres tesztrepülést hajtott végre a szlovák légtérben a nyitrai és a pozsonyi repülőtér között az AirCar nevű repülő autó prototípusa. A BMW által készített hajtóművel, benzinnel tankolható jármű 35 perc alatt tette meg az utat – írja a Szerbiai RTV.
Az Evtol járművektől eltérően, amelyek inkább hasonlítanak nagy drónokra, mintsem autókra, az AirCar valóban egy repülő autó. Ez azt jelenti, hogy két fajta utasszállításra alkalmas, a szárazföldön, mint gépkocsi és a levegőben, mint repülőgép.
Stefan Klein, a csodajárgány fejlesztője szerint a jármű nagyjából ezer kilométert képes megtenni 2500 méteres magasságban. A szakember elmondta, eddig 40 órát repült a repülő autó, aminek nagyjából 2 perc 15 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy autóból repülővé alakuljon át.
A beszámoló szerint az AirCar nagyjából 170 kilométer óránkénti sebességre képes, az utastérbe pedig két ember szállhat be és együtt nem nyomhatnak többet 200 kilogrammnál. Az egyedüli különbséget más repülő autókhoz képest az jelenti, hogy nem tud függőlegesen fel- és leszállni, tehát ehhez a művelethez egy kifutópályára van szüksége.
A repülő autót a Klein Vision vállalata fejlesztette ki. Klein elmondása szerint a prototípus elkészítése két évbe telt, és 2 millió eurónál valamivel kevesebbet kellett költeni rá. Nemrégiben a német Volocopter járműve hajtott végre sikeres repülést Párizsban. A cég azt tervezi, a 2024-es párizsi olimpián már utasokat is szállítanak majd a Volocopterekkel.