2024. október 4., péntek
UKRÁN-OROSZ VISZÁLY

Gyakorlatra hívják be a tartalékosokat

Rövid idejű kiképzési gyakorlatra hívják be tegnaptól a tartalékosokat abban a tíz megyében, amelyekben hadiállapotot hirdettek Ukrajnában – közölte a védelmi minisztérium sajtóosztálya.

Forrás: MTI

Forrás: MTI

A tervek szerint a dandárok állományában a kiképzési gyakorlat 15 napig, az oktatási központokban pedig 20 napig tart majd. A tárca ígérete szerint újévre befejeződnek a kiképzések.

Petro Porosenko ukrán elnök közben egy kijevi fórumon megismételte azt a korábbi kijelentését, hogy Oroszország „drámai mértékben” növelte katonai jelenlétét a határ mentén lévő területén, valamint az általa megszállt Krím félszigeten. Az államfő a múlt hét végén egy katonai ceremónián közölte, hogy a határ menti orosz területen, továbbá a kelet-ukrajnai szakadár területeken, azaz Donyeck és Luhanszk megyékben, valamint a Krímben összesen több mint 80 ezer orosz katona tartózkodik. Kijelentette, hogy Oroszország az említett területeken felhalmozott mintegy 1400 tüzérségi és rakéta-sorozatvető rendszert, 900 harckocsit, 2300 egyéb páncélozott harcjárművet, 500 repülőgépet és 300 helikoptert. „Ezenfelül a Fekete-, az Azovi- és az Égei-tengeren több mint 80 hadihajó és 8 tengeralattjáró teljesít küldetést, közülük 23 hajó és 6 tengeralattjáró” – mondta Porosenko.   

„Ukrajna megteszi a saját intézkedéseit az ukrán terület orosz inváziójának veszélyével szemben” – szögezte le a tegnapi fórumon az elnök, újfent hangsúlyozva, hogy az ország területi épsége és függetlensége védelmében vezettette be a hadiállapotot. „Minden lehetőséget, amelyet a hadiállapot szavatol az állami szervek számára, arra fordítunk, hogy megerősítsük a védelmet az orosz államhatár és a krími adminisztrációs határ mentén” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy fegyveres alakulatokat vezényelnek az említett határok védelmére.