Nagy erőpróbára készül az orosz ellenzék. Ha a koronavírusra hivatkozva nem mondják le a szombatra tervezett tüntetést, annak megakadályozására, hogy Vlagyimir Putyin elnöki mandátumának 2024-ben történő lejárta után is az ország vezetője maradjon. Az európai sajtó különben már hónapok óta visszatérő kérdésként foglalkozik a témával, mivel az alkotmánymódosítást Putyin már régebben felvetette, és már akkor találgatták, hogy ez a módosítás mennyiben szolgálja azt, hogy Putyin továbbra is újraválasztható lehessen. A kérdés csak akkor dőlt el, amikor Valentina Tyereskova (aki első nő volt a világűrben) az alkotmánymódosítást beterjesztésekor annak szükségességével indokolta, hogy Putyin továbbra is elnök maradjon. De nézzük a történteket.
Putyin már egyszer volt hasonló helyzetben. Akkor – tiszteletben tartva az alkotmányt –, 2008 és 2012 között nemcsak visszavonult a miniszterelnöki posztra, hanem szinte teljesen háttérben hagyta, hogy Dimtrij Medvegyev legyen az elnök, a politika meghatározója és a legfelső képviselője. Most azonban a kérdés újból felvetődött, azzal a különbséggel, hogy a most 68 éves Putyinnak nem biztos, hogy van még 4 éve a következő mandátum kivárására, és különben is az új helyzet mindenütt a kemény kéznek kedvez.
Kezdetben arról cikkeztek a lapok, hogy Putyin megoldást talált a dilemmára: az ország ura akar maradni, élén Oroszország és Fehéroroszország államszövetségének. Ehhez a feltevéshez az alapot az adta meg, hogy decemberben Putyin három alkalommal is találkozott Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnökkel, aki országában ugyanolyan hatalom, mint Putyin Oroszországban.
Később azonban közölték, Lukasenko szembeszállt nemcsak az államszövetség gondolatával, hanem még azzal is, hogy lemondja az Európai Unióhoz való közeledés gondolatát. (A Le Monde ötös oldalának, teljes hat hasábján végig húzódó nagy címmel közölte: „Fehérország ellenáll az orosz nyomásnak.” Az alcím pedig: „Az autokrata Alekszandr Lukasenko nem akarja a túl nagy közeledést Moszkvához”.)
Amikor aztán Putyin előállt az alkotmánymódosítás gondolatával, azt kutatták, hogy annak alapján melyik lesz az a poszt, amely elfoglalásával hatalmon marad. A tervezet hét ponton módosítva az alkotmány javasolja a köztársasági elnök hatáskörének csökkentését, növelné viszont a miniszterelnök és a parlament hatáskörét, és létrehozna egy egyenlőre meghatározatlan szervet, az államtanácsot.
Azt találgatták, melyik pont rejti magában Putyin hatalmonmaradásának lehetőségét. Elvben köztársasági elnök is maradhat, mert a módosítás új elnököt teremt, tehát két mandátumra azt a tisztséget is betöltheti. Lehet meghatározó a megnövelt hatáskörű miniszterelnök, vagy akár a parlament elnökének posztján. Legvalószínűbbnek tartották, hogy az államtanácselnökének posztját szánta magának. Tyereskova javaslata (amelyet a parlament 383 szavazattal, egyetlen ellenszavazat nélkül, 43 képviselő tartózkodásával elfogadott) aztán nyilvánvalóvá tette, a cél: Putyin maradjon elnök.
Az alkotmánymódosításnak különben történelmi jelentőséget tulajdonítanak. Lapunk csak kérdőjellel közölte: „Januári forradalom kezdődött Oroszországban?” Csak a 168 óra magyarországi hetilap írta; „Rejtély, hogy Putyin mit akar”. Az európai sajtó nem elégedett meg annak megállapításával, hogy „Vlagyimir Putyin megszervezte uralmának folytatását”. Vagy azzal, hogy „Putyin már a következő mandátumáról álmodik”. Már megállapították: „A 2024 évi átalakulás nagy manöverének órája jött el Oroszországban”. Az orosz ellenzék, pedig már annyira biztosra veszi, hogy csak Putyin hatalmon maradásáról van szó, hogy már tüntetések voltak az „alkotmányos államcsíny” ellen és készülnek a szombati eseményre.
Nem csak az oroszországi helyzettel magyarázható, hogy az alkotmánymódosításnak ilyen jeleget tulajdonítanak. A világban lejátszodó változások ugyanis általában felfokozták azt a törekvést, hogy hosszú távra szóló és erősebb hatalmat, szilárdabb kormányokat teremtsenek. Mert a gazdasági válság megmutatott két dolgot. Egyrészt azt, hogy a demokrácia csak addig hatékony, amíg nem a többségnek kell fájdalmas intézkedéseket elfogadni. Másrészt azt, hogy olyan erős kormányokra van szükség, amely képes ezeket a fájdalmas intézkedéseket meghozni.
Most a gazdaság megélénkülésének a napjaiban a kormányoknak könnyebb a dolguk, de a közgazdászok már a közelgő új válsággal íjesztgetnek bennünket, és hatalom különben is édes. Így természetes, hogy módot keresnek a hatalmon maradásra. Szingapúrban ezt egyszerűn oldották meg: titokban szedték össze a kormánypárti képviselőket, mert még az ellenzéki okoskodások is csökkenthetik a gazdasági intézkedések hatékonyságát. Általában azonban alkotmánymódosítással keresnek megoldást arra, hogy erős kormányok legyenek és sokáig hatalmon maradjanak. (Innen az, hogy friss alkotmányok már több módosításon mentek át, mint a XVIII. században elfogadott amerikai alkotmány.) Ezek a módosítások még a demokrácia keretében maradnak. Az első helyen végzett pártnak még 50 képviselőt ajándékoznak, vagy olyan választási rendszert teremtenek, amelyben 30 százalékos támogatottsággal kétharmados többséget lehet szerezni. De leggyakrabban Afrikában élnek ezzel a lehetőséggel. (Madaszkáron már a hatodik módosításnál tartanak, és a legújabb a mandátumok négyötödét adja a kormánypártnak.) Ezzel magyarázható, hogy Putyin módosításaiban is a hatalom meghosszabbítását látják.
