Áttörés nélkül zárult a pénteki évzáró uniós csúcstalálkozó. Brüsszelben minden a régi, mintha 2015 óta fennakadt volna a lemez.
Az Európai Parlament leköszönő elnöke, Martin Schulz számára mindenképpen, aki most is a szolidaritás fontosságáról tartott beszédet. A brüsszeli nyelvet kitanult olvasóknak már nem kell lefordítani, hogy mit takar ez a szépen hangzó, (ál)keresztényi szlogen a közismerten keresztényellenes (baloldali, liberális, zöld) ideológiát valló politikusok szájából, ha azt a bevándorlás kontextusában veszik elő.
Mindennemű szolidaritás hiányát azok irányában, akik ellent mernek mondani a kvótaterv üdvözítő „megoldásának”. Az erősebbek kíméletlen, önző érdekérvényesítését a gyengébbekkel szemben.
Az elfogadott zárónyilatkozatok is a tehetetlen múltba ragadtságról árulkodnak: továbbra is a menekültszétosztás felgyorsítását szorgalmazzák, és a három éve lendületet vett Moszkva-ellenes, Putyin-fóbiás nyugati politikát folytatják, annak ellenére, hogy Washington felől már más szelek kezdenek el fújni.
Annak rendje és módja szerint a visegrádi országok észszerű javaslatait is lesöpörték az asztalról, nehogy már Európát Varsóból vagy Budapestről irányítsák.
Az idő azonban rejtélyes, irányíthatatlan létezésfolyam, ami nem szokott Brüsszel parancsszavára hallgatni. Emiatt sokkal, de sokkal valószínűbb, hogy nem az idő – vagy Fukuyamával szólva nem a történelem – ért a végéhez 2015ben, ahogy ezek az önmagukat unalomig ismétlő urak szeretnék, hanem az idő fog visszavonhatatlanul túllépni a valódi megoldásokat felmutatni képtelen politikusokon. Az ítéletet pedig a szavazók fogják kimondani.
Erről szólt Orbán Viktor 888-hu-nak adott pénteki interjúja, érdemes elolvasni.
