2024. augusztus 22., csütörtök

Pert nyertek a menedékkérők Strasbourgban

Ítélet született kedden egy 2011-ben indult ügyben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, ahol a bírák három szomáliai menedékkérőnek adtak igazat a magyar állam ellen indított perben.

A három férfi 2011 novemberében Görögországon és Szerbián keresztül érkezett Magyarországra, ahol elfogták őket. A magyar hatóságok annak alapján, hogy illegálisan és személyazonosító dokumentumok nélkül léptek be az országba, határsértőnek minősítették őket, elrendelték fogva tartásukat, és kiutasításukat kezdeményezték Szerbiába.

A három szomáliai férfi ugyanakkor három nappal érkezése után hivatalosan menedékkérelmet nyújtott be Magyarországon, és azért fordultak a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, mert úgy vélték, hogy menedékkérőként fogva tartásuk már nem volt indokolt, ezért sértette a szabadsághoz és biztonsághoz fűződő jogaikat. Menedékkérelmüket egyébként Magyarország 2012. március 19-én elutasította, de a bíróság közleménye szerint az eljárás során úgynevezett kiegészítő védelmet kaptak Magyarországtól, így öt nappal később ki is szabadulhattak.

A bírák kedden meghozott első fokú, nem jogerős ítéletükben azt állapították meg, hogy a magyar hatóságok megsértették a menedékkérőknek az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett jogait, fogva tartásuk az adott időszakban jogilag nem volt indokolt, ezért fejenként 7500 euró kártérítés illeti meg őket.