Mindenki egy ellen és egy mindenki ellen – a választások előtt két héttel már teljesen világos, hogy ez az ellenzéki oldal kimondatlan új jelszava. Az összes cselekedetük e köré a két alapelv köré szerveződik.
A magyar politika világában járatos olvasónak nem kell elmagyarázni, hogy a jelszó első fele azt jelenti, hogy mindenki, aki ellenzéki, az most Orbán Viktor kormányának megbuktatására szövetkezik. Egy dolog tartja össze ezt a barna-vörös-zöld és szivárványszínű tábort: az Orbán-fóbia és a leplezetlen hatalomszerzési vágy. Más nem köti össze őket.
Ez a kettő azonban elegendő, hogy ugyanabba a táborba sorolja a cigányozással és zsidózással felfutó Jobbikot, a határon túli magyarok gyűlöletében mindig jeleskedő Gyurcsány-pártot, a húsvét előtt is Karácsonyt ünneplő, vörös csillagból vörös szegfűt gyártó MSZP-t és a Lehet Más a Politika nevű pártba tömörülő „zöldembereket”, amely alakulat Szél Bernadett vezetése alatt épp most bizonyítja be, hogy azon az oldalon sohasem lehet más a politika. De ne felejtsük ki a kicsinyeket sem: a mindig különálló Együtt-öt, a maga soha vissza nem térő nagy pillanatát a budapesti olimpia megtorpedózásával megélő Momentumot, a kétfarkú kutyák pártját, valamint a rózsaszínű álmodozásból soha kinőni nem tudó, örökifjú liberálisokat Fodor Gáborral az élen.
Az Orbán-gyűlölet, de főként a hatalomvágy szirénhangú hívogatása sorolja ugyanarra az oldalra Heller Ágnes Lukács-iskolás filozófust és Vona Gábor iszlámnak hódolót (vagy behódolót?), Simicska Lajos médiaelforgató üzletembert és George Sorost, a világszerte ismert pénzharácsoló filantrópot, aki kiapadhatatlan emberszeretete bizonyítékaként már nem egy ország valutáját bedöntötte.
A jelszó második fele, az egy mindenki ellen, talán némi magyarázatra szorul. Ez nem a Fidesz és a miniszterelnök nyíltan vállalt küzdelmére utal, hanem arra, hogy miközben az Orbán-ellenesség, a hatalomvágy és a parancsszó kényszerű szövetkezésre sarkallja az ellenzéki oldal összes pártját, eközben ők maguk egy pillanatra sem szűnnek meg ütni-verni egymást, magukon kívül mindenki mást, merthogy a beteges Orbán-gyűlöleten kívül az égvilágon semmi sem köti össze őket.
A torzszülött politikai koalíciókat létrehozók esetében a hatalomvágy csak addig működhet összekötő kapocsként, amíg az ország vesztére meg nem nyerik a választást, utána azonnal összemarakodnak a koncon. Tipikus magyar helyzet, hogy ez az ellenzéki barna-vörös-zöld-szivárványkoalíció már az előtt összemarakodott, hogy választást nyert volna, ugyanakkor – valószínűleg a háttérből irányítók parancsszavainak a hatására és az erőteljes médianyomásra – hol nyíltan, hol titokban mégis zajlik a koordinált jelöltállítás, azaz a közös ellenzéki jelölt megkeresése, aki a mindenki egy ellen elve alapján eséllyel vehetné fel a harcot a kormánypárti jelölttel szemben az egyéni választókerületekben.
A Fidesz választási kampányának a világos üzenete, hogy ők a bevándoroltatás és a migrációt pártoló erők ellen hirdettek harcot, ez pedig nem mindenki ellen való harc, hanem egy, a pénzoligarchia érdekeit kiszolgáló, jogkiteljesítésnek álcázott konkrét ideológia elleni küzdelem. Ez az éppen soros társadalommérnöki kísérlet identitás nélküli fogyasztói proletár masszává kívánja lezülleszteni az egész emberiséget, próbaképpen elsőként az európai polgárt.
Bármilyen szörnyűnek hangzik is kimondani, a bolsevizmus és a nácizmus után ma egy újabb nagyszabású társadalommérnöki projektum folyik a kontinensünkön, amelynek ismét mi, európai emberek vagyunk a kísérleti nyulai. A paripa, a fegyver és a legfontosabb, a pénz, azon az oldalon van, ahol az alaktalan embermassza, a „multikulturális vegyes leves” készül abban az ördögi üstben, ez pedig azt jelenti, hogy nem néhány embernek a pillanatnyi elmebajáról van szó, hanem olyasmiről, amivel kényszerűen minden európainak szembesülnie kell. Mi vagyunk ugyanis – nem jószántunkból, hanem mások által eldöntötten – a kísérleti nyulak.
A szellemi téren zajló háború már csak ilyen, ha akarunk, ha nem, be kell sorolódnunk az egyik oldalra: a Soros-oldalra, vagy az ellenálló másikra, amelynek az egyik vezéralakja kétségkívül Orbán Viktor.
Az április 8-ai választás is elsődlegesen erről a besorolódásról fog szólni. Az ellenzéki pártok már döntöttek, hogy hova állnak. A fő kérdés most az, hogy a választók többsége melyik oldal mellett dönt.
