2024. október 5., szombat

Átadták az Európai Polgár Díjat

Átadták az Európai Polgár Díjat pénteken Budapesten, az elismerést Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke és Major Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészet- és társadalomtudományi karának külügyi dékán-helyettese, a Szíriai–Magyar Régészeti Misszió alapítója és vezetője vehette át.

Major Balázs és Kozma Imre atya (Fotó: MTI)

Major Balázs és Kozma Imre atya (Fotó: MTI)

Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament (EP) alelnöke, aki Major Balázs kitüntetését javasolta, kifejtette: sokat dolgoztak azért, hogy méltó helyre kerüljön a díj, és fontos, hogy most a két díjazott keresztény értékeket védő, mentő munkáját együtt ismerik el.

Hölvényi György európai parlamenti képviselő, aki Kozma Imrét felterjesztette a díjra, elmondta: fontos, hogy a mostani díjátadó biztatás legyen Európa számára, hiszen amit Imre atya létrehozott, az egy európai alkotás: „összehozta a szentet és a profánt”, Magyarországot és Európát, valamint Kárpát-medencét és Európát.

Az Európai Polgár Díjat az idén ötvenen vehetik át.