A válasz a hosszú alcímben feltett kérdésre egyértelmű: az iszlám valódi arcát közvetlen élettapasztalatából ismerő, világszerte ismert keresztény író saját döntéséből azért tette le csütörtökön a magyar állampolgársági esküt, mert félti Európát az iszlamizációtól, és már ebből kifolyólag is egyetért a magyar migránspolitika fő célkitűzésével, a keresztény alapokon nyugvó európai civilizációs identitás megőrzésével, ugyanakkor nagyra értékeli az országnak a keresztény értékek védelmében kifejtett tevékenységét.
Rögtön az elején szögezzük le, a magát világpolgárnak tekintő Boulad nem iszlamofób. Az ősi keresztény gyülekezet, a Rómával a 18. században egyesülő melkita bizánci katolikus egyház tagja a Caritas megalapítója Egyiptomban, amely szervezet – Boulad egyik előadásában beszélt erről –, ha rászorulókról van szó, sohasem tesz különbséget a keresztények és a muzulmánok között. Élete és világnyelvekre lefordított művei is bizonyságul szolgálhatnak arra, hogy nem iszlámellenes szándék vezérli, de az is, hogy előadásaiban sohasem a muzulmán vallás ellenében emeli fel a hangját, hanem az európai, keresztény öntudat felébresztése érdekében kiált fel nem a kétségbeesés, hanem a hit és a szeretet hangján: annak a reményében, hogy még visszafordítható a visszafordíthatatlannak látszó.
Ő csupán bőséges elméleti tudásanyaggal kiegészített közvetlen tapasztalatok alapján beszél az iszlám valódi arcáról, és arról, hogy milyen veszélyt jelenthet a radikalizálódott vallás a mélységes identitásválsággal küzdő Európa számára, de szóljon erről ő maga. A 777.blog.hu-nak nyilatkozta a következőket:
„Az iszlám esszenciája, hogy politikai és radikális. Ez a két dolog jellemzi, legmélyebb gyökereiben. Történetileg kétféle iszlámot különíthetünk el: a mekkait – ez volt a korábbi szakasz – és a medinait. Ez a második modell forrta aztán ki magát véglegesen a X. században. Mindez pedig természetében a fent nevezett két tulajdonságot viseli. Európa és az egyházi vezetés nem akarja tudni, felfogni, megérteni, hogy mi az iszlám. Felépítenek egy számukra kedvező képet és azt állítják ez az „igazi”, de ez nem így van. Ne párizsi, berlini, oxfordi professzorokra hallgassatok, hanem azokra a keresztény testvéreitekre, akik korábban muszlimok voltak, azokra, akik muszlim országban élnek!”
Boulad szerint nemcsak az ideológiáik lila ködében élő európai szobatudósok nem értik a muzulmán vallás lényegét, de még Ferenc pápa sem, akinek emiatt levelet is írt. „A Szentatya nem érti az iszlámot, mert sose élt muszlim országban és nem tapasztalta annak belső dinamikáit. Arra kértem, figyeljen jobban azokra, akik ismerik és benne élnek a muszlim világban” – mondta tisztelettel, de határozottan a jezsuita szerzetes rendtársának, a katolikus egyház fejének írt, egyelőre még nyilvánosságra nem hozott levélről. Az újságírói közbevetésre így pontosított:
„Mint a legtöbben a nyugati világban, ő is tudományosan közelíti meg a témát. Olyan körök írnak és beszélnek az iszlámmal való párbeszéd módjairól, akik nem ismerik belülről ezt a világot. Ugyanakkor nem nagyon szeretik bevonni azokat, akik viszont igen.
Éppen ezért, amikor például azt tanácsolják az európaiaknak, hogy nyissák meg az ajtóikat a menekültek előtt, nem tudják, mit indítanak el. Az evangéliumra és Jézus tanítására hivatkozva mondanak olyan dolgokat, amelyek egyszerűen irreálisak. Először meg kell védened a családod, a kultúrád, az identitásod, és azután kell kinyitnod az ajtód – ahogy ezt a kontinens az eddigi évszázadok során tette. Európa mindig egy nyitott földrész volt, de ebben a helyzetben nem szabad engedni egy invázió jellegű áradatnak, ami a jövőre nézve a teljes destabilizációt jelenti.”
Boulad emiatt támogatja a magyar migránspolitikát. Erről a Váci Piarista Gimnáziumban tartott péntek esti előadásában beszélt, ahol az MTI közlése szerint bevezető szavaiban elítélte a politikai korrektség kifejezésmódját. „Itt van az ideje, hogy merjük kimondani az igazságot, és hogy igazat cselekedjünk, hogy saját lelkiismeretünk szerint cselekedjünk” – hangoztatta a szerzetes. Hozzáfűzte: ezt tette Orbán Viktor miniszterelnök is, amikor olyan álláspontot képviselt a migrációt, Európát illetően, amellyel magára zúdította a megvásárolt médiumok agresszív kampányát. Felidézte, hogy az Európai Unió létrejöttét nagy örömmel fogadta, idővel azonban rá kellett ébrednie, hogy Brüsszel nem az európaiak érdekeit szolgálja. Sokan nem értik meg az iszlamizáció problémáját, és annak az erőteljes migrációnak a problémáját, ami ma Európában zajlik – húzta alá.
Az egyház és Európa nem akarja ezeket a problémákat látni, de Magyarország igen, és ebben a harcban Magyarország Dávid, s Európa és a globalizáció Góliát – vélekedett a szerzetes, aki szombati előadásában a budapesti Párbeszéd Házában már egyenesen a második hazájául választott ország európai küldetését vizionálta. „Magyarországnak fontos szerepe lesz a világ megváltoztatásában, mégpedig azzal, hogy megváltoztatja Európát” – jelentette ki Henri Boulad.