Budapesti tudósítónktól
Minden háziasszony tudja, hogy ha nagyobbak a családi kiadások, mint a bevételek, akkor ügyeskedni kell. Ha az egyensúly csak egy rövid, átmeneti időszakra bomlik meg, a helyzet megoldható átcsoportosításokkal, a nagyobb kiadások halogatásával, egyebekkel. Ha ez a necces helyzet elhúzódik, jönnek a kölcsönkérések. Egy kicsit innen, egy kicsit onnan, szégyenkezve, pironkodva. Ha viszont tartósan fennáll az a helyzet, hogy sokkal többet kell költeni, mint amennyi befolyik a kasszába, akkor gond van. Valahonnan pénzt kell szerezni. Vagy le kell mondani mindarról, amire nem telik.
Na, pont így néz ez ki nagyban egy ország költségvetése vagy annak egy része, a nyugdíjkassza esetében is. Fordult az új magyar kormány erre, fordult arra hivatalba lépése után, próbálta előbb megbeszélni a hitelezőkkel, hogy engedjenek meg a szabályozottnál jóval nagyobb tartozást (államadósság mértékének növelése), aztán, amikor ez nem ment, akkor megpróbálta kieszközölni, hogy a hitelállományból vonják ki azt, ami ugyan nem épp az állam nevén van, de létrehozását az állam kezdeményezte és finanszírozta (magánnyugdíj-pénztári rendszer vagyonának beszámítása). Aztán, amikor ez se ment (az EU-ban), a kormány vett egy nagy levegőt, és közölte: 14 hónapig nem fogja átutalni a magánnyugdíjpénztáraknak azt a pénzt, amit a munkaadók és a munkavállalók fizetnek be erre a célra, hanem szépen átirányítja az állami nyugdíjalapba. Egy hónappal később pedig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kiállt és közölte: kell egy nyugdíjmentő csomag. Tehát nem 14 hónapig, hanem egyáltalán nem utalják a jövőben ezeket a befizetéseket. Egészen pontosan: megnyitják az emberek előtt a lehetőséget, hogy visszatérjenek az állami nyugdíjkasszához. Igaz, ez a lehetőség elég sok kényszerítő elemet tartalmaz. A mandiner.hu szerzőjét idézve: „A visszautasíthatatlan ajánlat szerint aki nem tér vissza állam bácsihoz – bár 10 százalékos munkavállalói nyugdíjjárulékáról szabadon rendelkezik –, az a 24 százalék, amelyet a munkaadója fizet utána, nem kerül a számlájára, valamint a jelenlegi nyugdíjjogosultságának 70 százalékát elveszti. (…) Ez büntetés, az egész bejelentett tervezet pedig sokak szerint államosítás, vagy éppen a nép zsarolása. Az embereké.”
Matolcsy efelől nem hagyott kétséget. Szépen elmagyarázta: aki nem él a visszatérés lehetőségével, és kitart magánnyugdíj-pénztári tagsága mellett, elveszíti a jogosultságát az állami nyugdíjra, járulékot azonban változatlanul fizetnie kell. A pillanatnyilag érvényes szabályozás viszont azt látja előre, hogy egy magánnyugdíj-pénztári tag nyugellátásának 75 százalékát az állami kassza, 25 százalékát pedig a vonatkozó pénztár fizeti, a korábbi évek befizetésének függvényében, amelyeket a nyugdíjpénztárak egyéni számlákon vezettek évekig. És itt az egyéni számlán van a hangsúly. Mert ezeket az egyéni számlákat suvasztják vissza az állami, felosztó-kirovó rendszerbe.
Matolcsy elmagyarázta: a nyugdíjmentő változtatásra azért van szükség, mert 2011-ben az állam által kifizetendő közel háromezermilliárd forint összegű nyugdíj 30 százalékára nincs fedezet a nyugdíjkasszában. A most folyósítandó nyugdíjakat meg nem lehet ennyivel csökkenteni. Tehát máshonnan kell beszedni a pénzt.
A miniszter szerdai bejelentését követően egymást érték a negatív minősítések minden csatornán. A legdurvábban azonban a blogtársadalom gurult be. „Nagyjából egy gurigát ér a kocsim. Pont ennyi van a magánnyugdíjszámlámon. Elviszi az Orbán az autómat? El.” (pilu) De van kifejtőbb nézet is: „Nekem az a problémám, hogy a jövőbe és az államba, valamint a jogszolgáltatásba vetett hitemet vágták gallyra. Hogyan boldoguljak úgy, hogy nem érdemes félretennem, gyűjtenem, mert jön egy ilyen soha nem dolgozott nyikhaj, és egy mondattal elintézi, amiért évtizedekig dolgoztam. Egy egyszerű ok miatt maradok (ha lesz hol) a magánban. Még sokáig fizetnem kell a lakástörlesztést, ha ez alatt elpatkolok, akkor a manyup pénzemből azonnal kifizetheti a párom a maradék kölcsönt, és nem kerül a gyerekekkel az utcára. A másik, ami a manyup mellett szól, az a korhatár tologatása, egyre jobban közelíti a várható élettartamot, egyre kevesebb az esély a nyugdíjra, így legalább megkapja a gyerek vagy a párom” – magyarázza felháborodását a mandiner.hu egyik kommentelője. És százával lehet idézni, jobbról, balról, középről. Matolcsy bejelentése elsősorban a Fidesz-szavazók törzsbázisát érinti: a 25–49 éves középosztálybeli munkavállalókat. Akik még a tetejében meg is tudják fejteni, hogy mit jelent a miniszteri közlés. Azt, hogy az ő majdani nyugdíjukat (ami egyéni, örökölhető számlán gyűlik) be kell dobni a közösbe, hogy a mostani nyugdíjasok megkaphassák a havi illetményüket. És azt is tudják, hogy a demográfiai adatok azt mutatják: 20-30-40 év múlva nem lesz, aki az ő akkori nyugdíjukat megtermelje. Mert azokat a nyugdíjakat az elmúlt évtizedek meg nem született gyerekeinek kellene biztosítaniuk.
„Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, nem a blogolók véleményével kell számolnia” – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a köztévé reggeli műsorában. És ez érthető és védhető álláspont. Csak éppen alkotmányos jogokat sért a kormányzati intézkedés. Meg hát az EU-nál is kiverte a biztosítékot. Mert ugyan nemzeti hatáskörbe tartozik a nyugdíjrendszer alakítása, de az Európai Bizottság úgy érezte, hangot kell adnia súlyos aggodalmainak. Olli Rehn pénzügyi biztos már előre megkérdőjelezi a 2011-es büdzsé egyenlegét, amennyiben a magánnyugdíjpénztárak vagyonát a folyó kiadások fedezésére fordítják. Persze, a biztosi véleményt fel lehet hajítani a padlásra, de az már kínosabb, hogy sok-sok majdani per végkimenetelének alapja lehet az EB állásfoglalása.
