Brassói tudósítónktól
Keserű a szájíze szülőnek, diáknak, tanárnak az idei érettségi bukta után, noha Romániában mindenki tudta, hogy rossz a recept, amely alapján a vizsgázók felkészülnek, amely szerint felkészítik őket. Pedig minden olyan szépen indult! A szóbeli képességin az érettségizők négyötöde jelest kapott anyanyelvből, a kisebbségiek románból (ugyanis a kisebbségek az állam nyelvéből is vizsgáznak, ráadásul ugyanabból a tananyagból, mint a románok), idegen nyelvből, számítógép kezelői alapismeretekből. Halkan hümmögtem csupán: három éve, amikor ennek a nemzedéknek az írás- és olvasáskészségét PISA-teszttel felmérték, több mint feléről kiderült: funkcionális analfabéták, azaz nem értik, amit olvasnak. Anyanyelvükön sem.
Az írásbeli érettségi eredmények a teszteredményeket igazolták. A romániai tizenkettedikes diákok 56 százaléka megbukott!
Lehet hibáztatni a tanulókat: „Ilyenek a mai fiatalok, bezzeg az én időmben…” Az iskolát: „Bezzeg az én időmben még voltak híres, jó tanárok, szigorúak, hogy a légy se zümmögött órán!” A felelősség azonban a teljes romániai társadalmat terheli. Nem csupán erkölcsileg, hanem anyagilag is. 110 ezer középiskolát végzett fiatal érettségi nélkül nem iratkozhat be a diplomagyárakká változtatott felsőfokú intézményekbe, így – a gazdasági válság időszakában – csupán munkanélküli segélyért folyamodhat, több millió euróba kerül ez az államnak, azaz az adófizetőknek.
Az erkölcsi felelősség azonban a legnagyobb! A mai romániai társadalom nem a tudást tekinti az érvényesülés zálogának, hanem a „relációt” és az „intervenciót” – az ismerősök, rokonok közbenjárását egy-egy jól fizető, kényelmes állásért. A szülőket nem a gyerekük tudás- és ismeretszintje érdekli, ők arra készülnek, hogy diplomát, mesteri, doktori címet vásárolnak csemetéjüknek. A szülő nem becsüli meg a nevelőt, az oktatót, akinek szerinte csupán annyi a dolga, hogy betízesezze a közepesen, benyolcasozza a mércén alul teljesítő nebulót, s ezzel ne vágja el a széles utat az írni nem tudó, olvasni nem is akaró üdvöskéje előtt az akadémiai cím felé. A négy osztályt végzett akadémikus, Elena Ceausescu (a kommunista diktátor felesége) ma sokak számára életmodell…
A társadalmi igényre, helyesebben igénytelenségre az állam készségesen válaszol. Nem pazarol túlságosan sokat a tanügyre, évente mindössze 600 eurót költ egy középiskolásra. (Igaz, így is 250 millió eurót fordított az elmúlt négy évben arra a száztízezer diákra, aki idén elbukta az érettségit, így az összeg fele kárba veszett – érvelnek mai fuggerek.) A 600 euró nemzetközi összehasonlításban azonban nagyon alacsony összeg! Németországban, Szlovéniában, Spanyolországban ez nyolcezer dollár, de Lengyelországban is elérte a négyezer dollárt. Az Egyesült Államokban 13 000 dollárt szánnak átlagosan egy diák éves taníttatására. És az eredmény nem marad el. Az eredmény pedig a tudásalapú társadalom tanult tagjainak jóléte.
Nem csak pénzre, hanem szemléletváltásra is szükség van a romániai oktatásban. Nem hasznosíthatatlan információk, adatok biflázására kell ráfogni a diákot, hanem alapvető ismeretekre, melyek a munkaerő piacon is versenyképessé avatják birtokosát.
Valódi reform kellene. Újra kell írni a tantervet, a tankönyveket, szigorúan megkövetelni – már az elemi iskolában – az ismeretek alapos elsajátítását: aki funkcionális analfabéta, ne iratkozhasson középiskolába! Meg kellene érteni, hogy értékesebb egy hozzáértő vízszerelő, gázszerelő, kőműves, mint a diplomás munkanélküli. Egyelőre távol állunk ettől.
