Az idén május 30-án, pünkösdszombaton, rendkívüli körülmények között rendezik meg a 443. csíksomlyói búcsút, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét. Tekintettel a koronavírus-járványra a zarándoklat elmarad, a szokásos pünkösdi szentmisét pedig nem a csíksomlyói hegynyeregben, hanem a helyi kegytemplomban tartják meg, kevés hívő jelenlétében. Az eseményeket tévé- és rádióközvetítésben, illetve online módon lehet majd nyomon követni. Ezekkel a mondatokkal számolt be a megdöbbentő hírről az MTI.
Mint azt Darvas-Kozma József – a legkeletibb és a leglátogatottabb magyar zarándokhely történetét behatóan ismerő pápai káplán – a Krónikának elmondta, a búcsú csaknem négy évszázados történetében csak igen ritkán fordulhatott elő, hogy elmaradjon a székelyek és a csángók, a kilencvenes évektől pedig a hozzájuk csatlakozó magyarok (nem csak katolikusok) százezreket megmozgató zarándoklata. 1904-ben csupán a körmenet maradt el, 1905-ben a búcsú is. A következő zarándoklat és búcsú nélküli év 1917-ben, az első világháború sötét időszakában volt, amikor hadszíntérré vált a Székelyföld is, és a székelyek tömegesen menekültek el otthonaikból az 1916-os román betörés miatt.
Ezen nyilván senki sem lepődik meg, s azon sem, hogy 1920, Trianon éve ismét egy csíksomlyói búcsú nélküli év. A szervezők hiába kérték, a román hatalomtól nem kaptak búcsúengedélyt. Ekkor pünkösdszombat – az Erdélyt, a Partiumot és a Bánság román többségű részét – elszakító békediktátum aláírása előtt két héttel volt. Tíz-egynéhány nap múltán csíksomlyói búcsú helyett Magyarországtól kellett búcsúzniuk a székelyeknek és a többi Romániába szakadt magyarnak. A mi nagyapáinknak, dédapáinknak, ükapáinknak is.
Ezután, ha akadályoztatva is, mindig megtartották a búcsút és a zarándoklatot, egészen addig, amíg el nem jöttek azok a boldogítónak hazudott, majdhogynem legsötétebb idők, a kommunista diktatúra időszaka. 1949-től hatalmi szóval ellehetetlenítették a búcsút és a zarándoklatot. A kertek alatt titokban azonban akkor is ott settenkedtek a kegytemplomhoz igyekvő hívek, és a dölyfös kommunista istentagadók által a világukból való száműzetésre ítélt Csíksomlyói Szűz Máriának azokban e majdhogynem legsötétebb időkben is volt kire letekintenie.
Vajon így lesz-e most is, a mai, legalább annyira sötét időkben? Lesz-e, aki a kertek alatt lopakodik majd, hogy a Csíksomlyói Szűz Mária elé járuljon kérésével, imájával, netalán a mindennél értékesebbel, feltétlen meghódolásával a fensőbb akarat előtt? Nemcsak az istennek, hanem a világ fiainak is kiszolgáltatott – az erőszakosokat mindenkor szívsebző és lélektipró támadásra ingerlő – emberi jelenléttel: kitárt szívvel és nyitott lélekkel.
Mi nem tudhatjuk, de az tudni fogja, aki mindent tud.
