Már rég volt a világpolitikának olyan eseménye, amellyel annyit foglalkoztak a lapok, mint most a Szíria ellen intézett háromhatalmi légitámadással.
Hetekig folyt az ijesztgetés, megszólalt az aggodalom, hogy új világháború veszélye fenyeget Szíriában, utána napokig hatott a megkönnyebbülés, hogy az olyan veszélyesnek tartott esemény mégis súlyosabb következmény nélkül maradt. Utána tartott és még napjainkig is tart annak számbavétele, hogy mit tárt fel, mit világított meg ez a sok elemzés, kommentár, vélemény. Nekünk is már csak ez meg a történtek összefoglalása maradt.
Az első dolog: a szíriai események tudatosíthatták, ha már korábban nem tudtuk volna, hogy nagyon veszélyes korszakban élünk. Sajnálatosan kialakultak annak feltételei, hogy bármikor kirobbanhat az új világháború. Egyrészt egymással szemben ismét felállt a két tábor. Az Oroszországgal való együttműködés keresése helyébe az USA és a NATO katonai stratégiája ismét első számú ellenségnek és fenyegetésnek nyilvánította Oroszországot. És a világ nem egy pontján már egymással szemben állnak a felsorakozott erők, amelyek között egyetlen incidens elindíthatja a világháborút. Az olvasó meg kapkodhatja a fejét, hogy korábban nyíltan Észak-Koreában, burkoltan Ukrajnában jelen van ez a veszély. Most pedig jött Szíria.
Másrészt túl sokan lettek azok, akik saját önző érdekükből azon dolgoznak, hogy ki is robbantsák ezt a könnyen végzetessé válható incidenst. Észak-Koreában ott van egy rendszer, amely önvédelemből és a tömegek megnyerése érdekében atombombájával és rakétáival fenyegeti a világot. Miközben ott állnak mögötte szövetségesei, Kína és Oroszország, amelyek nem engednék meg, hogy elpusztítsák, Trump amerikai elnök pedig azzal fenyegetőzik, hogy földig rombolja.
Aztán itt van Ukrajna, ahol nemcsak a velejéig korrupt rendszer, hanem a fosztogatásra berendezkedett fegyveres bandák is csak úgy tudnak fennmaradni, hogy állandóan élezik a helyzetet a kisebbségekkel, elsősorban az oroszokkal, de a magyarokkal is, és arra készülnek, hogy elfoglalják azt a területet, amelynek elfoglalását Oroszország biztosan nem engedné meg.
Szíriában pedig nemcsak áll a harc az Oroszország és Irán által támogatott rendszer meg a külföld által támogatott, a háborúzásban egyetlen kenyérkereseti forrást találó vagy száz fegyveres banda között. Ezenfelül a kormányerők minden újabb sikere a létüket fenyegeti, a mögöttük álló külföldi erők pedig nem akarják elveszíteni azt az esélyt, amit ezek a bandák számukra jelentenek. Az ebből eredő veszélyt tetézi, hogy nemcsak Oroszország és Irán meg a libanoni Hezbollah vagy a palesztin Hamász veszi természetesnek, hogy fegyvereseket bocsát a kormány rendelkezésére, hanem az USA, Szaúd-Arábia és Kuvait sem akarja megengedni az általuk támogatott erők teljes kudarcát. Sőt Törökország vagy Izrael is természetesnek veszi, hogy bombázza Szíriát, a törökök még katonasággal is bent vannak.
Az ország népe borzalmasan megszenvedi ezt az áldatlan állapotot. A 2011-ben 22 millió lakosú Szíriában napjainkig 13,5 millió (!) ember kényszerült lakóhelyének elhagyására, ebből vagy 5 millió abban látta a megoldást, hogy külföldre menekül. Most az ország területének valamivel több mint felét tartják a kormányerők. Emellett területük van a kurdoknak, a különféle fegyveres bandáknak, újabban már a törököknek is. Ezért van az, hogy annyian veszélyt látnak még abban is, hogy a kormányerők felszámolják az Iszlám Államot (IÁ), előállítva azt a borzalmas állapotot, hogy szinte nagyobb veszélyt látnak a kormányerők előrenyomulásában, mint az IÁ jelenlétében.
A kormány elleni fegyveres harc akkor kezdődött, amikor az egész Közel-Keleten végigsöpört az „arab tavasznak” nevezett forradalmi mozgalom. Szíriában ugyanis ugyanolyan diktatórikus rendszer volt, mint Líbiában vagy Egyiptomban. Amikor 2000-ben Háfez el-Aszad meghalt, és helyébe 35 éves fia, Bassár lépett, rövid időre remény támadt arra, hogy változik a helyzet. De gyorsan kiderült, hogy az „örökös” reformjai csak annyi változást hoztak, hogy a privatizálás Szíriát Tunéziával és Egyiptommal együtt a világ legkorrumpáltabb országává teszi.
A harcok akkor kezdődtek, amikor ezzel a felbuzdulással (elsősorban Oroszország és Irán támagotása miatt) nem sikerült megdönteni a rendszert. Ebben a harcban egy tényleg diktatórikus rendszerrel „válogatott terroristák”, szélsőséges dzsihadisták állnak szemben, még a hirhedt Al- Kaida fegyveres szárnya is ott van. Ezek az erők most külföldi támogatással a kormányerők további előrenyomulását akarják megakadályozni. Nem volt elég, hogy állandóan napirenden tartották, mennyi polgári áldozattal jár az IÁ területének visszafoglalása. (A kétmilliós Moszul iraki visszafoglalásakor senki sem tette szóvá, hogy az IÁ túsznak használja a polgári lakosságot.) Jött ez az eset a mérges gázzal.
Az eset maga nagyon gyanús. Lehetséges, hogy a kormányerők megelégelve a polgári lakosságnak ezt a védelmét, a békés polgárok ellen is tényleg tettek valamit. Mert gyanús, hogy mindig valami „véletlen” akadályozza a nemzetközi vizsgálóbizottság munkáját. Nem kizárt azonban, hogy tényleg csak mesterkedés idézte elő ezt a válságot. Gyanús, hogy a felkelők egyszer már Obamát is megpróbálták beugratni. Hogy német és brit eredetű mérges gázt találtak a felkelők egyik támaszpontján. Hogy a bombatámadás egy nappal a vizsgálóbizottság megérkezése előtt kezdődött. És Nagy-Britannia már felkészült arra, hogy a vizsgálóbizottság nem talál semmit, azt állítva, hogy az oroszok „manipulálták” a színhelyet.
