2024. szeptember 9., hétfő

Tizennyolc ember letartóztatását kérte a rendőrség a kínai vakcinabotránnyal kapcsolatban

Tizennyolc ember letartóztatásának jóváhagyását kérte az ügyészségtől az észak-kínai Csangcsun tartományi székhely rendőrsége vasárnap a Csangseng biotechnológiai cég körül kialakult vakcina

Peking nagyszabású vizsgálatot rendelt el egy hete a kínai oltóanyaggyártásban, mert kiderült, hogy az országnak a veszettség elleni vakcinák második legnagyobb gyártója, a Csangcsun Csangseng meghamisította az említett betegség elleni, elsősorban gyermekeknek szánt oltóanyagainak gyártási és ellenőrzési nyilvántartásait, hatástalan vakcinákat adott el.

A csangcsuni rendőrség rövid közleményében tudatta: "gyakorlatilag" megállapították, hogy bűncselekményt követtek el a biotechnológiai cég oltóanyaggyártásával kapcsolatban. A 18 személy között van a cég vezérigazgatója, Kao Csün-fang is, akit selejtes gyógyszerkészítmények előállításával és eladásával gyanúsítanak. A többi személy kilétét nem közölték.

A Csangseng múlt héten közölte, hogy Kao mellett a vállalat három felső- és két középvezetőjét vitték be a rendőrségre kihallgatás céljából.
Bár a jelentések nem szólnak arról, hogy az oltóanyag bármilyen egészségkárosodást okozott volna azokban, akiknek beadták, a hatóságok lefoglalták a cég raktárkészletét és visszavonták a vállalat gyártási engedélyét.

Az ügy következtében kialakuló társadalmi vitára reagálva Hszi Csin-ping elnök és Li Ko-csiang miniszterelnök további vizsgálatokat rendelt el, egyrészt a Csangcsun Csangseng, másrészt pedig a teljes oltóanyag-gyártási- és kereskedelmi láncra vonatkozóan.
Két évvel ezelőtt hasonló botrány robbant ki, amikor a rendőrség felszámolt egy hamis csecsemő-oltóanyagokat forgalmazó bűnszervezetet, de az ügyet csak hónapokkal később hozták nyilvánosságra.

Az egészségügyi és élelmiszeri ágazatokban korábban felmerülő minőségproblémák miatt a kínaiak Hongkongban vagy Makaón szerezték be a szükséges készítményeket. Megfigyelők szerint Hongkongban most is erre számítanak, így egyes helyi gyermekorvosok máris megnövelték a vakcinarendeléseiket.
Nem ez az egyetlen botrányos ügy, amely a kínai gyógyszeripart érinti.

A Csöcsiang Huahaj gyógyszerészeti vállalat (Zhejiang Huahai Pharmaceuticals) július közepén elrendelte a vérnyomáscsökkentő gyógyszerekben használt valsartan hatóanyag globális visszahívását annak nyomán, hogy az európai és az amerikai egészségügyi hatóságok riasztást adtak ki. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) július 5-én jelezte, hogy potenciálisan rákkeltő szennyeződést talált a cég által gyártott valsartan hatóanyagban.

A cég vasárnap jelezte, hogy Kínában befejeződött a hatóanyag visszahívásának folyamata. Európában és az Egyesült Államokban már korábban kivonták a kínai eredetű valsartant.
A Huahai tavaly 49 millió dollár értékben adott el valsartan hatóanyagot, főleg Észak-Amerikában, Európában, Oroszországban, Indiában és Dél-Amerikában.