2024. szeptember 9., hétfő

A kambodzsai kormányzó párt bejelentette győzelmét a vasárnapi parlamenti választáson

Bejelentette győzelmét a vasárnap tartott parlamenti választáson a Kambodzsát 33 éve kormányzó Hun Sen miniszterelnök Kambodzsai Néppártja (CPP)

Megfigyelők szerint az eredmény nem ad okot meglepetésre, ugyanis az egykori vörös khmer-tag Hun Sen pártján kívül egyetlen jelentős ellenzéki sem képviseltette magát a választáson, a fő ellenzéki erőt, a Kambodzsai Nemzeti Megmentés Pártját tavaly bírósági úton feloszlatták, vezetőjét hazaárulás vádjával börtönbe csukták.

A szavazóíveken szereplő mintegy 20 kisebb pártocska közül többről az a hír járja, hogy a kormánypárt bábjai a demokrácia látszatának fenntartása végett.

Az ázsiai országban 8,3 millióan jogosultak szavazni, a 125 fős törvényhozás új összetételéről dönthettek. A kambodzsai választási bizottság közlése szerint a választási részvétel 82,71 százalékos volt.
A CPP szóvivője szerint a Néppárt a szavazatok 80 százalékát kapta, ami nagyjából 100 képviselői széket jelent.

A választás végeleges eredményét várhatóan csak augusztus közepén hozzák nyilvánosságra.
Hun Sen egyik választási ígérete szerint még legalább 10 évig tervezi vezetni a délkelet-ázsiai országot.