2024. szeptember 9., hétfő

Oroszországban 19 terrorcselekményt akadályoztak meg az első fél évben

Az év első felében 19 terrorcselekményt akadályoztak meg az előkészítés vagy az elkövetés kísérlete közben Oroszországban - közölte Alekszandr Bukszman orosz főügyészhelyettes egy pénteki moszkvai szakmai tanácskozáson.

Bukszman a főügyészség kollégiumának ülésén ugyanakkor rámutatott: 2018-ban folytatódott az a tendencia, hogy csökken a terrorista irányultságú bűncselekmények száma. Mint elmondta, 2017 első félévéhez képest 14 százalékkal csökkent az ilyen jellegű bűnesetek száma.

Beszámolója szerint több év után először csökkent a szélsőséges cselekmények száma Oroszországban.