Szinte semmi sem maradt a szuperhatalmi világrendből, amely az USA és a Szovjetunió versengésének és együttműködésének furcsa szimbiózisával intézte a világ ügyeit. De felbomlóban van az a világrend is, amely az Egyesült Államok egyeduralmára épült. Donald Trump ugyanis eltökélte, hogy leépíti az amerikaiak világrendőri szerepét, kivonja az amerikai katonákat Afganisztánból, Szíriából és még az európaiaktól is azt várja, hogy megfizessék az amerikai védelmet. (Az új helyzet egyik paradoxona, hogy szívesen állomásoztatja az amerikai katonákat ott, ahol semmi szükség rájuk.)
Ugyanakkor azonban szinte semmi sem maradt az együttműködésnek abból a rendszeréből sem, amelyet a hidegháború megszűnése után kiépítettek. (Például: a NATO megmaradt, bár eltűnt az az ellenség, amely ellen létrejött, de megteremtették a NATO és Oroszország közti együttműködés formáit is, annak demontrálására, hogy most már nem ellene irányul.) Szemünk előtt lassan alakul egy új világrend, amely minden jel szerint legalább olyan veszélyes, ha nem veszélyesebb, mint a hidegháború volt.
Most, amikor ennek az új világrendnek néhány jellemvonására próbálunk rámutatni, az ismertetést a régire emlékeztetés hasonlóságának foka szerint haladnánk. Legszembetűnőbb hasonlóság abban van, hogy a kisebb veszély elhárításán dolgoznak a nagyobb veszély fokozásával.
John Kennedy is megcsinálta, hogy az atomháború kitörését kockáztatta, csakhogy megakadályozza szovjet rakéták telepítését Kubába. Trumpnál szembetűnőbb, hogy nem Putyinnal ül le a fegyverkezési verseny megfékezésére, hanem Kim Dzsong Unnal az észak-koreai atomfegyverkezés leállítására. (Nem naiv, mert hitt az észak-koreai diktátornak, hanem azt nézte, hogy az amerikaiak nem szívesen látják, hogy valaki elpusztíthatja városaikat.) Így Kim Dzsong Un lett a világ egyik legaktívabb államfője: rövid idő alatt négyszer tárgyalt a kínai, háromszor a dél-koreai, kétszer az amerikai és egyszer az orosz államfővel.
A régi és az új világrend közötti rokonság második fokát jelképezi, hogy Európa van a legnagyobb veszélynek kitéve. A hidegháború idején is nyilvánvaló volt, hogy ha kitör a háború, az elsősorban Európa földjén dúl majd és ott végzi a legnagyobb pusztítást. Bár világos volt, hogy mind a két fél elég fegyverrel bír egymás elpusztítására is. Most viszont az a helyzet állt elő, hogy az esetleges atomháborúra felkészült felek legnagyobb mértékben arra vannak felkészítve, hogy Európát atompokollá tegyék.
Már eddig is nyilvánvaló volt: azzal, hogy az amerikai csapatok és rakéták mind közelebb kerülnek az orosz határhoz, mind nagyobb lesz a veszély is, hogy az első orosz visszavágás célpontjai is először az európai országok lesznek. Most azonban a közepes hatósugarú rakéták őrzésének, gyártásának és kikísérletezésének tilalmáról szóló egyezmény felmondása azt jelenti, hogy meggyorsul olyan rakéták gyártása, amelyek Oroszország távolabbi részeit és az Egyesült Államokat el sem érhetik. Tehát csak Európa elpusztítására alkalmasak, az Európát fenyegető veszélyt növelik.
Van azonban az új világrendnek két olyan eleme, amely kevesebb rokonságot mutat az elöző veszélyes világrenddel. Először is a gyakorlatiasan gondolkodó Trump ebben az új világrendben és annak kiépítési kísérletében az eddiginél nagyobb szerepet ad a gazdasági szempontoknak. Az amerikai hiány és adósság horribilis összegét látva legelőször is azt próbálja megváltoztatni, hogy az amerikaiak olyan hatalmas összegeket költenek nemzetközi szerepük érvényesítésére. Ennek érdekében akar kevesebbet költeni Afganisztánban, Szíriában, ahol az amerikai jelenlét nem hoz semmilyen hasznot.
De még szembetűnőbb jelei is vannak a gazdasági szempontok előtérbe kerülésének. Elsősorban az, hogy az európaiakkal meg akarja fizetettni, hogy védi őket az orosz agresszióval szemben. (Azt persze nem veszi figyelembe, hogy annak veszélyét is ő teremti meg, hisz nála nélkül az európaiak könnyebben módot találnának – még így is keresnek – az Oroszországgal való együttműködésre.) Vagy közvetve annak követelésével, hogy az európai országok növeljék a katonai kiadásokat, valójában vásároljanak több amerikai fegyvert, vagy közvetlenül bejelenti, hogy elvárja az amerikai védelem megfizetését.
Ennek a taktikának a része, hogy ellenzi az európaiak gazdasági együttműködését Oroszországgal. Elsősorban az új gázvezetékek építését. (Ennek következménye, hogy szembekerül Európával az ún. Északi Áramlat gázvezeték megépítésének kérdésében.) Látszólag attól félti őket, hogy jobban függővé válnak Oroszországtól. (Ezért vágta oda Angela Merkel, hogy a gázt a hidegháború idején is vásárolták a Szovjetuniótól.) Valójában az zavarja, hogy nem vásárolnak inkább több amerikai folyékony gázt.
A legszembetűnőbb eltérés azonban az eddigi világrendek meg a most alakuló között az, ahol Trumpnak igaza van. A közepes hatósugarú rakétákról szóló egyezmény felmondásakor ugyanis (nem is mondtuk, hogy abban is szerepet kap, hogy ezzel is új lendületet és eladási lehetőséget akar teremteni az amerikai gazdaságnak) egyik – egyedül helytálló – érve az volt, hogy most erről nemcsak az amerikaiaknak és az oroszoknak kell megegyezniük, hanem több más országot is be kell vonni.
Mert ma már nemcsak Kína, hanem Irán és ki tudja, még hány ország képes ilyen rakétákat gyártani, tehát a tilalomról velük is meg kell állapodnia. (És itt van Trump még egy ellentmondása: szövetségesei érdekében felmondta az Iránnal kötött egyezményt.)
