2024. szeptember 9., hétfő

Magyarország odafigyel a szlovén nemzeti kisebbségre

Orbán Viktor és Alenka Bratušek összekötő utat avatott fel az Őrségben

Orbán Viktor magyar és Alenka Bratušek szlovén miniszterelnök pénteken délután átadta a Vas megyei Felsőszölnök és Kétvölgy közötti összekötő utat, amelynek építéséről a magyar kormányfő úgy fogalmazott: az a saját gyengeségeink felett aratott diadal.

A Rábavidéken élő szlovének ugyanis nagyon hosszú ideje szorgalmazták az általuk szekérútként és gyalogszerrel templomba járáshoz használt, ezért „miseútnak” keresztelt út megépítését. Ezt az utat tizenegy évvel ezelőtt kezdték tervezni, 2007-ben letették az alapkövét, de ezután „mintha mi se történt volna” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar kormány tartozott ennek az útnak a megépítésével a helyieknek, akik négy évvel ezelőtt igen nagy arányban szavaztak bizalmat a jelenleg kormányon lévőknek. Ez pedig nem a politikáról, hanem a bizalomról szólt, a vezetőknek pedig az a feladata, hogy meghálálják a bizalmat – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor avatóbeszédében arról is szólt, hogy Magyarország és Szlovénia között jelenleg nyolc ponton lehet közúton átkelni, ami 12,5 kilométeres sűrűséget jelent, miközben Nyugat-Európában 2-4 kilométerenként vannak határátkelők. Éppen ezért időszerű volt, hogy megállapodjanak arról, hogy 2020-ig további hat helyen teremtenek közúti összeköttetést – jelentette ki.

Alenka Bratušek szlovén miniszterelnök arról beszélt, hogy a határ két oldalán élő nemzetiségek nemcsak összekötik és egyesítik az országokat, de szorosabb gazdasági, kulturális és emberi kapcsolatokat tesznek lehetővé, s mindez olyan érték, amit ki kell használni. A Felsőszölnök és Kétvölgy közötti út átadása nemcsak az itt élők régi kívánságának teljesülése, hanem Szlovénia és Magyarország számára is új összeköttetést jelent, s nagyban hozzájárul a Rábavidék gyorsabb gazdasági fejlődéséhez – mutatott rá.

A szlovén kormányfő szerint az útavatás jelképesen azt is bizonyítja, hogy Magyarország odafigyel a szlovén nemzeti kisebbségre, amely az elmúlt években komoly sikereket könyvelhetett el. Példakánt említette egyebek mellett a kétnyelvű általános iskola állami átvételét, a Magyarországi Szlovének Szövetségének sikeres működését, a szentgotthárdi szlovén rádió műsoridejének bővítését, illetve a Szlovén Vidék Közhasznú Nonprofit Kft. mintagazdaságának eddigi tevékenységét.

Úgy fogalmazott: reméli, hogy „közösen, párbeszédre alapozva fogjuk a jövőben is megoldani a magyarországi szlovén közösséget érintő kihívásokkal kapcsolatos feladatokat”. Ugyancsak reményét fejezte ki, hogy a magyarországi választás után a parlamentbe kerülő nemzetiségi képviselő számára „biztosítják a megfelelő jogosultságokat”, megmarad az összes eddigi települési szlovén önkormányzat, s a nemzetiségi intézmények költségvetési támogatása is „rendszeres lesz, ami nem függhet a nemzetiség létszámától”.

Kijelentette: örül, hogy „dinamikus és őszinte politikai párbeszéd” van a két ország között, amelyeket összeköt a partnerség az Európai Unióban és a NATO-ban. Közös érdekünk ugyanakkor az is, hogy elmélyítsük a politikai és gazdasági együttműködést az olyan regionális társulásokban mint a Közép-Európai kezdeményezés és a Visegrádi Együttműködés – jelezte.

Az őrségi útavatáson Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott azt mondta: a megye hídszerepet tölt be a két ország kapcsolatában. Az út, amely most már valamennyi szlovén nemzetiségű települést összekapcsol, a szlovén közösség, az itt élők egymáshoz való ragaszkodásának jelképe és a két ország együttműködési törekvésének szimbóluma is egyben. Hozzátette: a 728,3 millió forintos költséggel, magyar állami forrásból megvalósult összekötő út révén gépjárművel az eddigi 25 kilométeres távolság öt kilométerre rövidült Felsőszölnök és Kétvölgy között.

Az összekötő út felavatása előtt Orbán Viktor és Alenka Bratušek a közúti kapcsolatok átfogó fejlesztéséről, összesen hat új határátlépési pont létesítéséről írt alá kormányközi szándéknyilatkozatot a Vas megyei Apátistvánfalván megtartott magyar–szlovén kormányfői találkozón.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az esemény moderátoraként elmondta: Közép-Európa versenyképességének növeléséhez „elengedhetetlen, hogy a határok ne elválasszanak, hanem összekössenek bennünket”. A határátkelési pontok bővítése azért fontos, hogy Szlovénia és Magyarország határán jelentősen növeljük a versenyképességet – fejtette ki az államtitkár.

Az Orbán Viktor és Alenka Bratušek által aláírt szándéknyilatkozat értelmében a két kormány arra törekszik, hogy a jelenlegi európai uniós pénzügyi ciklusban összesen hat új határátkelőt létesítsen a két ország között.