2024. július 30., kedd

Kultúra

Itt lesz, eljön Bagaméri

Ma, csütörtökön délután négy óra és fél hat között Bagaméri évzáró mókázásra kerül sor a Vajdasági Magyar Képző- Kutató- és Kulturális Központ épületében. A szervezők minden VM4K-s gyermeket várnak, akik hétről hétre ellátogattak az intézményben zajló valamelyik gyermekprogramra, foglalkozásra (Hej, tedd rá, most tedd rá!
Döbrei Dénes (Fotó: Lukács Melinda)

A testnek és a léleknek

Döbrei Dénes (Fotó: Lukács Melinda) Az intézkedések enyhítésével, a kelebiai székhelyű Nyári Mozi Színházi Közösség is felélénkítette a tevékenységét. Két előadást készítenek, hamarosan az egyik

Megjelent az Aracs új száma

Az Aracs folyóirat új számának tartamából: Iancu Laura: Versek, Gubás Ágota: Kitartóan cselekedte a jót nemzetünkért – Dr. Bencze Izabella emlékére, Szemadám György: Gyulai Líviuszra emlékezve, Kondor Katalin: Az ám, Hazám – Beszélgetés az idén 75 éves Döbrentei Kornél költővel, Molnár Pál: A magyar alapítású Balassi Bálint-emlékkard nemzetközi irodalmi díj helye a világban, Tráser László: Cédulák XXIX.
Fotó: Ótos András

Önazonosság, másság, identitás

Kisebbség az irodalomban   címmel kezdődött tegnap a konferencia a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia újvidéki tagozata és a budapesti Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intéze...

Az előkelő társadalom költői metaforája

Szokatlan témájú előadás A nagy depresszió, az újvidéki Filip Grujić dramaturg drámája, aki 1995-ben diplomált a Belgrádi Drámai Művészetek Karán. A székvárosi Szerb Nemzeti Színház és az újvidéki Vizuális Kultúra Fejlesztési Központja közös produkcióját Marko Čelebić, a szintén fiatal újvidéki alkotó rendezésében tapsolta meg a 66.