2024. augusztus 2., péntek

Kultúra

Rendhagyó felolvasószínház

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata már javában készül a délvidéki magyar színjátszás napjára. Október 29-én Branislav Nušić A gyászoló család című előadását láthatja a közönség Andrej Boka rendezésében.

A háló fogságában

A Vajdasági Magyar Képző- Kutató- és Kulturális Központ csütörtökön 19 órai kezdettel a vajdasági származású dr. habil.

Beszélgetés Lázár Tiborral

Pénteken 19 órai kezdettel Lázár Tibor Vitamin, protein, kokain elnevezésű kiállításának keretében Kucor Tamara, a kiállítás kurátora beszélget a szerzővel. A rendezvényen katalógus-bemutatóra is sor kerül.

Háború az iskolában

Egy nagy sikerű monodrámát, Kai Hensel Klamm háborúja című alkotását tűzte repertoárra a szabadkai Népszínház Magyar Társulata. A német ifjúsági színházi díjjal is elismert alkotás egy tanár és egy osztály háborújának a történetét meséli el.

Sorspecsét

Hosszú, súlyos betegség után, 64 éves korában elhunyt N Czirok Ferenc író, költő, a Sziveri János Művészeti Színpad megalapítója, oszlopos tagja. N Czirok Ferenc 1956-ban született Zentán.