Elhunyt Szakamoto Rjuicsi Oscar-díjas japán zenész és zeneszerző - jelentette vasárnap Jomiuri Simbun című japán napilap.
Szakamoto Rjuicsi 71 éves volt. Az Avex lemezkiadó cég szerint a daganatos megbetegedésben szenvedő zenész március 28-án halt meg.
A temetést szerettei szűk körében tartották.
Szakamotót 1978-ban, a Yellow Magic Orchestra tagjaként ismerhette meg a nagyközönség. A zenész jelentős szerepet játszott az elektropop felemelkedésében és inspirációs forrásként szolgált az elektronikus zenei és hiphop-producerek új nemzedéke számára.
![Szakamoto Rjuicsi 71 éves volt Szakamoto Rjuicsi 71 éves volt](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/20184/image-thumb__20184__msz-article-nocrop/cms-image-000297144.jpg)
Szakamoto Rjuicsi 71 éves volt
A billentyűsként, producerként és zeneszerzőként is tevékeny előadó Az utolsó császár (1987) című, Bernardo Bertolucci rendezte film zenéjéért kapott Oscar-díjat. Nemzetközi kitüntetései között szerepel a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend Tiszti Fokozata, amellyel 2009-ben tüntette ki a francia kormány.
Szereplőként feltűnt az 1983-as Boldog Karácsonyt, Mr. Lawrence című háborús filmben is, amelynek a zenéjét is ő szerezte.
Nyitókép: Szakamoto Rjuicsi 71 éves volt