A kerítése ugyan nincs kolbászból, de elárulom: a Róka-tanya szabadkéményében hamisítatlan, szép szál kolbászok lógnak! A tető alatt meg rozsdafarkúak fészkelnek. (Lehet, hogy már nem sokáig. De erről majd később.) A tó nádasában üvegtorkú poszáták hangolnak, a parton pedig üvegtáblás napelemek gyűjtik az energiát a mára jócskán kibővült tanyacsoport vendégeinek ellátására. Szükség is van rá, ilyenkor, tavaszidőben is, amikor az emberfia, egy röpke hétvégére kiszakítva magát taposómalmából, szívesen útra kel némi lélekemelő természetélmény reményében. Hulló István múzeumigazgató úr, aki civilben most éppen a Q-csoport házigazdája, „madárleső” meg csevapsütő mester, ott áll a rostély mellett a zöld füvön, és szédületes mennyiségben és iramban forgatja az ebédnek valót. Na, nemcsak a művészkedő hölgyeknek és uraknak, hanem a bejelentkezett pesti vendégeknek, akik emeletes busszal fognak érkezni, és a többi között szerb ételkülönlegességet kívánnak enni. Jókora késéssel meg is érkeznek a tisztelt fővárosiak. De nem autóbusszal, hanem megviselt hadseregként, lábbusszal, árkon-bokron, kukoricaföldeken keresztül... A fényes jármű ugyanis irányt tévesztve beragadt a vendégmarasztaló bácskai sárba.
A fáradhatatlan szervező, nagyérdemű Török Pista lemondása után magukra maradt Q-csoportosok most jöttek össze először tél óta, nem teljes létszámban ugyan, de eltökélten, lelkesen, hogy továbbéltessék a csoportot, folytassák a 30 éves hagyományt. A szitáló eső ellenére kint tartózkodnak a szabadban, a fészer alatti asztalok mellett festenek, beszélgetnek, tesznek-vesznek. A csantavéri Turzai Sándor már a második pasztelljével végez, a kerámiával foglalkozó felesége, Éva fényképezget, Burucki Katalin a vendégház ebédlőjében szorgoskodik, megteríti az asztalt Vera Hegediš segédletével, Bozsik Feri a magával hozott ajándékot szorongatja, tetszetős faszobrába vési bele Tóth Árpád építőmérnök úr nevét, azét a nagylelkű emberét, aki volt olyan kedves, hogy magára vállalja e találkozó szponzorálását, Eva Pavešić meg Csobanov Márta társaságában szurkol neki, kedvesen ugratva őt.
Az ügyes kezű csantavéri Csetvei Harit Turzaiék hozták magukkal Csantavérről, most egy hangulatos tájképen dolgozik éppen, miközben Urbán Zsuzsanna megpróbálja elmagyarázni nekem, hogyan is képzelik el „a jövőt”.
Semmi új a nap alatt, mondja, folytatják, amit 30 évvel ezelőtt elkezdtek az alapítók, hidat képezve a hivatásos és az amatőr képzőművészek között. Nehéz lesz összetartani a csoportot a mai körülmények között, amikor teljesen magukra vannak utalva, közpénzekből egy fitying sem ütötte már régóta a markukat. Sinkovics Mirkónak, a palicsi állatkert igazgatójának a halála után nem hívták a ZOO-ba táborozni őket (néhány otthagyott munkájukért cserébe). Hosszú hagyomány szakadt meg így, de nem fogják föladni, nem szabad föladni. Úgy érzik, a harminc év alatt felhalmozott szellemi tőke kötelez. Több mint száz alkotó fordult meg ez idő alatt berkeikben, jöttek-mentek a tagok, jótékony hatást gyakorolva környezetünkre, alkotva, barátkozva, szórakozva, műveiken, az esztétikumon keresztül mentve a tengelyéből kifordulni látszó világot.
Bozsik Feri megjegyzi: vezető, állandó szervező nélkül nehéz lesz. Írd meg, mondja, hogy akik még tiszteletet éreznek a Q-csoport iránt, jelentkezzenek, támogassák a munkánkat, ha mással nem, bátorító, jó szóval, hogy életképesebbek lehessünk, tovább dolgozhassunk, tovább járhassunk a kitaposott úton.
Micsoda idők! De így volt ez mindig nagy gazdasági válságok idején, a kultúra hátán csattant legnagyobbat az ostor.
Hulló István csevapsütés közben fölnéz az égre, és szól: – Lám, egy kárókatona húz el fölöttünk, le sem száll nálunk. A Palicsi-tó néhány éve kialakult madárszigetei felé tarthat. Ennek a nemzetközi hírű tónak most már annyi...! Szégyen! Hiába mondom számtalan embernek nap mint nap, évek óta már, hogy tarthatatlan ez a helyzet. Hogy a 11 ezer palicsi háztartás, vendéglő, hotel és motel meg üzem vize közvetlenül ide folyjon be a tóba! Kipusztul teljesen az élővilága. Egy tapodtat sem halad előre az ügyünk. Két dolog hiányzik csak: pénz és politikai jóakarat. Először persze politikai jóakaratra van szükség: meg kellene változtatni a paragrafusokat, hogy elkezdhessük a munkát, pénz meg csak érkezne aztán Európától.
Nem csak a Ludasi-tó haldoklik, ,,meghaltak”, elmaradtak a diákkirándulások is, mondja. A túlbonyolított rendelkezések, előírások miatt az idén egyetlen szabadkai iskolából sem mentek el a diákok a valamikor oly népszerű, olcsó környezetismereti kirándulásokra. A nyáron még meg lesznek tartva a hagyományos természetvédelmi gyerektáborok, a nagycsaládos tábor meg a pesti Szent István Egyetemről is érkeznek majd hallgatók, de kérdés, hogy meddig...
Micsoda idők! Mégis: Hulló István és a Q-csoportosok is rendületlenül vallják: nem szabad föladni. Folytatni kell. Éltetni a lángot.
