Ma, január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Itt, Vajdaságban is megemlékezünk e napról, hiszen ez a mi ünnepünk is. Kulturális életünk különböző területein alkotó művészeinket e jeles nap kapcsán arról kérdeztük, számukra mi teszi otthonossá Vajdaságban a kultúrát, mi szívmelengető számukra a vajdasági művelődési életben.
Banka Lívia színésznő: Vajdaságról az utóbbi időben leggyakrabban a végvárak jutnak eszembe, ahol elszánt harcosok küzdenek a megmaradásért. Köztük egy maroknyi fanatikus „kultúrvitéz”, akik még hisznek abban, hogy művészet és kultúra nélkül nem létezhet egy közösség, egy társadalom sem. Zsoldosok ők, kiknek bére sokszor bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Mégis… Az én szememben ők hősök, és büszke vagyok rájuk. Szeretném remélni, hogy mindig jönnek majd újak és újak. És akkor talán nem lehet nagy baj.
Savelin László, a topolyai Cirkalom táncegyüttes művészeti vezetője: Ami a legközelebb áll a szívemhez, az a néptánc és az ezzel kapcsolatos teendők. A néptánc egy komplex dolog, hiszen egyesíti a zenét, a táncot, az irodalmat, a történelmet is, ha éppen olyan műsorral készülünk, aminek irodalmi vagy történelmi vonatkozása van, és persze a vizualitás is kiemelt helyet kap. Nem csak arról szól ez az egész, hogy felmegyünk a színpadra és ott táncolunk. Hanem a néptáncba belefűződik a néphagyomány, a szokások, a viseletek jelentése is. És például most készülünk a március 15-i műsorunkra, ami irodalmat, történelmet is érint. A néptánc is fontos része a magyar kultúrának.
Sagmeister Peity Laura festőművész: Magasra tették a mércét az elődeink, amikor a kulturális tevékenységünket határozták meg. Kosztolányi, Csáth, Oláh, Hangya és sok más nagy művész hagyatékát követve, felelősségteljes feladat a mai vajdasági magyar kultúra résztvevőjének lenni. Ezért minden erővel törekednünk kell a színvonal megtartására vagy esetleges növelésére. Értem ezt az alkotókra és a kultúra úgymond fogyasztóira is egyaránt. Sokszor voltak nehéz időszakok itt mifelénk, de talán most egy összetettebb helyzettel kell szembesülnünk, mint ami valaha is volt. A globalizált fogyasztói társadalom kulturális igényeinek csökkenése (a valódi művészeti értékekre gondolok) vegyítve a szerbiai általános életszínvonal csökkenésével a kultúrától vonja meg először a támogatást, mint az anyagit, mint az erkölcsit. Ebben az érdektelenségben külön erőfeszítésre van szükség, hogy bárki, aki érintett a kultúrával kapcsolatos szférákkal, egyáltalán itt maradjon és maradandót alkosson a jövő generációi számára. Ezért le a kalappal azok előtt, akik manapság színházi fesztiválokat szerveznek, koncerteket, irodalmi esteket, kiállításokat tartanak, de mindenekelőtt azok előtt, akik egy új telefon, tévé vagy autó helyett könyveket vásárolnak, színházba, koncertekre járnak, sőt esetleg egy festményt vásárolnak, hogy az életük hétköznapjait felemeljék egy ünnepibb hangulatba, értelmet és megélhetést adva így az itthon maradt alkotóknak.
