Biztos nem vagyok az egyetlen tévénéző a sok millió között, akit meglepett a vasárnapi Emmy-díjkiosztó. Merthogy szégyen, vagy sem, két olyan sorozat tarolt, melyeket alig ismerek, pedig ismerhetném. Ha nem a magyar, akkor a horvát, vagy valamely hazai adón találkozhattam volna vele. Mégsem tűnt felettébb ismerősnek sem a Mad Men – Reklámőrültek, sem pedig a Modern család, pedig egyik a drámai, másik a vígjátéksorozat kategóriában aratott hatalmas sikert az amerikai főműsoridős televíziós programok vasárnapi, 62. díjátadóján. A HBO műsorai nyerték a legtöbb, összesen 25 Emmyt. A csatorna The Pacific című második világháborús minisorozata nyolc trófeát kapott (ezt legalább láttam), míg a Temple Grandin című, autista témájú televíziós filmdrámát hét díjjal jutalmazták. A tévécsatornák versengésében az ABC a második helyen végzett 18 Emmyvel, ebből hatot a Modern családnak köszönhet.
A díjkiosztó megmutatja, hogy milyenek az erőviszonyok televíziós berkekben, s eszerint az HBO valóban toronymagasan vezet. Ugyanakkor figyelemfelkeltésre is jó a díj, mert ezek után kissé jobban odafigyelünk a díjazott alkotásokra, szerzőikre, sőt a tévécsatornákra is. Pontosan ez történt velem, vasárnap még nem igen tudtam hova tenni a Reklámőrülteket, sem a Modern családot, máig pedig meglehetősen tájékozott vagyok.
Tudom, hogy egészen belevaló szitkom (vagyis helyzetkomédia, szituációs komédia) mindkettő, merthogy ráéreztek a kor pulzusára. Sikerük titka, hogy egy-egy réteg érdeklődését lekötik, a nézők egy része megtalálja magát benne. Csakhogy egészen biztos, hogy nagyon különböző nézői igényeket elégítenek ki.
A Mad Men egy hatvanas évekbeli reklámcég sztorija, egy mára már idegennek tűnő civilizációba vezet: szűk zakóban, fehér ingben járó férfiak, és hegyes melltartót, szvettert viselő nők közé. Itt még nyoma sincs a rocknak, a korrektség igényének, vagy az egészségmániának. Itt mindent a cigarettafüst és az alkoholgőz borít, a nők butuskák, a nem fehérek meg…, jaj, szegényeknek! Ez a hatvanas évek Ámerikája, melyet a film-, és a sorozatgyártók sem igen szerettek, és íme ez a sorozat bebizonyította, hogy elérkezett az idő, amikor már nosztalgiát ébreszt a nézőkben és sikerre vihet egy sorozatot.
A Modern család ezzel szemben a mai alaphelyzetből indul ki, hadd ne mondjam, modern problémákat feszeget, minden nosztalgia nélkül. Olyan mint a három az egyben instant kávé, merthogy három család történetét hozza egy sorozatban, jól összezutyulva. Ők olyan „mai” kérdésekkel, gondokkal küszködnek, mint a homoszexualitás a családban, késői nősülés, második feleség, gyermeknevelési mulasztások és kísérletek. Ezek a gondok is kissé ámerikaiak, de úgy látszik ez nem baj. Mert adott minden a helyzetkomédiához: szülői megpróbáltatások, boldog és boldogtalan házasságok, hűség, tini-gondok, elfeledett születésnapok, erőltetett ünnepek... Sőt, megvan a tökéletes egyensúly a banálisan egyszerű és patetikusan szentimentális részletek, valamint az éles szarkazmus között is. Szóval, mesterek írták és készítették a sorozatot, akik most – velem együtt – zavarba ejtően furcsállják ezt a fenenagy sikert. Mit lehet ilyenkor tenni? Újabb sorozatokat kell ígérni a világszerte növekvő nézőtábornak. S ez már meg is történt.
