Persze, abszurd dolog az, hogy az egyik szabadkai iskola magyar osztályában a teljes múlt tanévben egyetlen gyerek ült az osztályteremben, mert a másik két kisdiákot már a tanév elején átíratták a szomszédos iskola párhuzamos magyar osztályába. Az is elképesztő, hogy a tanítónő elsős, másodikos, harmadikos, negyedikes gyerekeket tanít egy időben ugyanabban az osztatlan, kombinált osztályban, s az osztálylétszám még így sem éri el a 10-et.
Természetesen azért a szabadkai iskolák többségében korántsem ilyen drasztikus a helyzet, még akkor sem, ha az oktatásügy egyes illetékeseitől már hónapok óta másról sem hallunk, olvasunk, csak az osztályteremben magányosan ücsörgő kisgyerek szomorú sorsáról (aki azóta már szintén a szomszédos iskola tanulója). Ez a gyerek a hivatkozási alap, amikor érvelni kell a szabadkai általános iskolai hálózat racionalizációja mellett.
S ennek a gyereknek a példája egyfajta vezérmotívumként végigvonult a hétfői összejövetelen, amikor a szabadkai általános iskolai hálózat ésszerűtlenségére, gazdaságtalanságára vonatkozó elemzést mutatták be. Szabadka az első, ahol ilyen elemzés készült. A városi iskolákban a számítások szerint 70 szerb, 50 magyar és 16 horvát pedagógus válna feleslegessé (arról, hogy esetleg kerülne-e valamelyik iskola ajtajára lakat, még senki semmit nem nyilatkozik). Belgrádban az oktatási miniszternek is bemutatják hamarosan a helyzetfelmérő elemzést, amelyet máris a szabadkai modell néven kezdenek emlegetni. Vajon a szerbiai főváros Vračar városrészében is alkalmazzák ezt a mintát, ahol az optimálisként emlegetett 25-ös diáklétszám helyett az átlagos osztálylétszám 15 fő?Egyébként, az országos átlag 16 tanuló osztályonként, a szabadkai átlag pedig 19 diák.
A szabadkai bemutatón elhangzott, ha 25 körüli lenne az osztálylétszám a szabadkai városi iskolákban, 3 szerényebb iskolai tornaterem ára lenne az éves megtakarítás. Az előnyök között szerepel, hogy csakis szaktanárok tanítanának, mert a nem megfelelő végzettségű pedagógusoktól válnának meg, ezzel az oktatás színvonala lényegesen javulna. Az elemzés összegzésében szerepel a javaslat, hogy a kétszakos tanárképzést kell sürgetni.
Több száz városi tanuló válna utazó diákká, külön iskolabuszban vagy a rendes menetrendi járat járműveivel ingázna nap mint nap az iskolába. Ez talán az egyik legsarkalatosabb pont, nem tudjuk, hogyan működne ez, tudván azt, hogy Szabadka városvezetése évtizedekig tűrte, hogy a radanováci diákok sorsa évtizedeken át az iskoláig való (sok esetben akár) 6 kilométeres gyaloglás legyen, majd néhány évvel ezelőtt a sajtóbotrányt követően ingyenesen szállították autóbusszal a diákokat. Ám e tanév elején megint óriási botrány kerekedett, mert az ingyenes buszozás jogát megvonták a palicsi iskolától 3,5–3,9 kilométerre lakóktól is, mert az előírások szerint kizárólag 4 kilométeren túli távolság esetén jogosult a diák az ingyenes buszjegyre. Mi a garancia arra, hogy a jövőben, amikor esetleg többszörösére nő az érintett utazó diákok száma, szervezési, anyagi és minden más téren zökkenőmentes lesz a tanulók busszal való utaztatása, a mindenkori városvezetés szívügyének tekinti majd a diákok ingyenes utaztatásának az ügyét?
Ha bevezetik a 25 fős osztályokat, s tagozatok szűnnek meg, szerb gyerekek szülei könnyebben találnak közelebbi iskolát csemetéjüknek, a magyar és a horvát gyerekek esetében ez az ésszerűsítés komolyabb következményekkel járhat (nem véletlenül szerepel a törvényben a kisebbségi tagozatok esetén a 15 fős diáklétszám, s az, hogy ennél kevesebb jelentkező esetén a mindenkori tartományi oktatási titkár engedélyezheti az osztály megnyitását).
Félő, hogy sok szülő nem vállalná, nem tudná vállalni, hogy a város távolabbi pontjára hordja, utaztassa a gyerekét, ezért a legközelebbi szerb osztályba íratja. (Többen állítják, épp a távolság lenne az egyik kerékkötője az önálló magyar iskolahálózat megvalósításának is, annak a legalább 15–20 éve megfogalmazódott elképzelés realizálásának, hogy a város 4 pontján magyar iskolaközpontot hozzanak létre, s oda járjon Szabadka minden magyar ajkú diákja.) Mindenesetre, még mielőtt bármi végzetes történne, nem ártana városi szinten egy alapos felmérés, hogyan látják az iskolahálózat-ésszerűsítés problémáját a szülők.
Ha sok az ismeretlen tényező, ha nem elég átgondoltan, kellő ellenőrzés nélkül történik majd az ésszerűsítés, akkor félő, hogy a szabadkai modell nagybecskereki iskolapéldává alakul át. Nagybecskereken az ésszerűsítés úgy történt a kilencvenes évek elején, hogy a város iskoláiban megszüntették a magyar tagozatot, kivéve az egyik belvárosi iskolát. Mivel a város peremén inkább a szerb tagozatra íratták a magyar szülők a gyereküket, az említett belvárosi iskolában 4-5 magyar gyerek lézeng abban az egyetlenegy osztályban. Nem állítjuk, hogy ez megismétlődik Szabadka esetében is, de nem árt nem csak azt kiszámolni, hogy hány milliós a megtakarítás, hanem azt is, hogy egyik vagy másik lépésnek milyen következményei lehetnek a gyerekek szempontjából.
