A palicsi filmfesztivál versenyprogramjában láthattuk Sopsits Árpád megrendítő alkotását, A hetedik kör című filmet, amelyet maga a rendező így harangozott be a vetítés előtt: nem mondhatom, hogy jó szórakozást, inkább azt, hogy bírják ki.
Ahogy azt a rendezőtől hallhattuk, a film egy trilógia része, amelynek mindegyik darabja a világ és az én viszonyát taglalja gyerek- illetve tinédzserszemmel.
– A trilógia a kamaszokon keresztül leelemez 50 évet, 1957-től 2008-ig. Az első rész a Céllövölde, a második a Torzó, a harmadik pedig A hetedik kör. Nem a készítési idő, hanem a történelmi időrend szerint a Torzó az első. Ebben azt mutattam meg, hogy a világ hogyan támad az én ellen, s ha az én a saját szabadságfokát éri el, akkor gyilkosnak nevezik. A Céllövöldében az látható, hogy miként lázad fel az én a világ ellen, s itt a fiú valóban gyilkossá is válik, megöli az apját. A hetedik körben pedig úgy lázad az én a világ ellen, hogy immár önmaga ellen lázad, önmagát pusztítja el (a filmben két kamaszfiú öngyilkosságukhoz vezető útját követhetjük végig – a szerző megj.) – és szerintem ez a legsúlyosabb probléma – hallottuk Sopsits Árpádtól, aki a kérdésre felelve, miszerint mennyire társadalombírálat ez a film, elmondta: – A filmben kamaszok játsszák a főszerepeket, ilyen szempontból nem beszélhetünk politikai lázadásról, de tudatos lázadásról a társadalom ellen sem. Kamaszok, s a kamaszlét egyes viselkedési formái, létezési minőségei már magában lázadást jelentenek. A mai fiataloknak nehéz ma igaz értékorientációt találniuk, s nem is igazán keresnek, csak inkább elszenvedik azt, amiben vannak. A gyerekekben természetes módon ébred fel egy bizonyos korban a szexualitás, a halálvágy is, a kamaszkorban leginkább. S mindez végződhet pozitívan, de ugyanakkor negatívan is. Engem leginkább az izgatott, hogy miért lesznek a gyerekek öngyilkosok, mi hajtja őket efelé. Egyáltalán van-e rá magyarázat, s ha van, akkor az elégséges-e. Megpróbáltam letapogatni a valóságot ilyen aspektusban.
A filmben Gábor atya próbálja a vallás erejével jó úton tartani a kamaszokat, akik egyre inkább a titokzatos, váratlanul felbukkant fiú, Sebestyén hatása alá kerülnek. Ez a fiú mesél nekik rémtörténeteket, beszél sokat a halálról, a pusztítás öröméről. Gábor atya nem tud megküzdeni ezzel a helyzettel, a két kamasz fiú felakasztja magát. A rendezőt ezzel kapcsolatban arról is faggattuk, vajon ez a vallás bírálata-e.
– Nem, nem bírálata ez a vallásnak, viszont vannak dolgok, amelyre az egyház sem tud magyarázatot adni. Vannak kérdések, amelyekre az egyház sem tud választ adni. Vagy kikerüli a válaszadást, vagy közhelyekbe burkolózik. A kiszolgáltatott helyzetben lévő ember megpróbálja a választ, az igazságot kikaparni valahonnan, s ez a válasz olykor súlyosabb. Azt gondolom, hogy a pap a filmben a maga szintjén megteszi, amit tud, csak ez nem biztos, hogy elég. A film a szülőkről sem ítélkezik, de tény, hogy a szülők sokszor nem veszik észre a szeretteiket érintő egyes dolgokat, problémáikat. A film tehát ilyen értelemben nem ítélkezik a jövőről. Nem hinném, hogy a valóság csak ez. Ez a valóságnak csak egy része.
A hetedik kör megrendítő alkotás, ahol a kamaszokból álló kis csapat komoly kérdéseket feszeget, . S ebben a filmben tizenévesek játszanak.
– A gyerekek komolyodtak, s nem sérültek. Arra nagyon vigyáztunk, hogy ne rendítse meg őket. Egyébként nem szeretem, ha a szülők ott vannak a forgatáson, de most őket is kihívtam, hogy főleg az akasztásos jelentnél legyenek ott, hogy ha a gyerek úgy érzi, akkor legyen ott egy közeli hozzátartozója, akihez odamehet. Egészséges gyerekek ők. Ha azt mondtam, hogy jó, akkor mára ennyi, akkor elmentek focizni. Kicsit ez túl van lihegve. Nagyon komolyan vették a munkát, és mi is komolyan vettük a munkát velük. Partnerként kezeltük őket. Amikor azt mondták, hogy nem bírják, akkor tartottunk szünetet, vártunk, amíg összeszedték magukat, hogy újra dolgozzunk.
