Rendszertelenül rendszeres, vagy rendszeresen rendszertelen tévénéző vagyok-e, nem is tudom, mindenesetre nem szoktam előre megjelölni a műsorújságban, mit nézek majd meg feltétlenül, és mit esetleg. Képtelen lennék igazodni egy ilyen programhoz, van elég amúgy is, meg aztán előfordulnak az embernek hangulatai, amikor szívesebben néz gyeplabdát, mint mélyriportot, vagy fordítva.
Bizonyára sok a hátránya az efféle szokásnak, azonban az előnye sem kevés: hol ez jön „elém”, hol az. Ha netán sorozat, melyben valami vagy valaki megtetszik, akkor visszatérek rá, ha tehetem. Hétvégén általában könnyebben. Mostanság előszeretettel nézek bele újra a Kukori és Kotkoda sorozatba a Magyar Televízión (m2), melyet a nyolcvanas években a fiaimnak köszönhetően ismertem szinte betéve. A mostani gyerekeknek sem ártana meg több ehhez hasonló jó nyelvezetű, gondolkodásra késztető sorozatot nézniük. A hétvégén véletlenül bukkantam rá az m1-n egy másik érdekes műsorra, a 15.30-kor vetített Gyermekszínházra. Hétköznaponként pedig ugyancsak az m1 A Tenkes kapitányát vetíti délelőttönként (9.30), előtte fél órával pedig a Mézga Aladár különös kalandjait. Előbbi 1964-ben, utóbbi csaknem tíz évvel később készült, de számomra a gyerekeknek szánt magyar készítésű filmműsorok csúcsát jelentik a mai napig. Jelenleg nem fut műsoron, de gyakran látható a tévében az ugyancsak elévülhetetlen Tüskevár nyolcrészes sorozata, melynek sugárzására nincs is jobb alkalom, mint a nyári szünidő.
A magyar nyelvű sorozatoktól eltekintve a műsorfüzet tanulságaként örömmel tapasztaltam, hogy a kiváló ausztrál sorozat, a Szívtipró gimi tovább hódít. A kilencvennégytől gyártott ifjúsági sorozatból még mindig sugárzik az ifjúság, a jellemek sokszínűsége, az életszerű konfliktusok és a hétköznapi gondok, melyeknek köszönhetően népszerűvé vált világszerte, a Magyar TV is ki tudja, hanyadszor ismétli.
Néhány kivételtől eltekintve, melyeket nagyjából fentebb fel is soroltam, az ember hülyítése – függetlenül attól, hogy üzleti érdekek vagy más szándékok munkálkodnak a háttérben – már a gyermekkorban elkezdődik. Ebben a folyamatban, a televízió elterjedése óta, a filmipar játssza a vezető szerepet, itt is elsősorban az amerikai. Ez az ipar – elkanyarodva a zseniális Walt Disney gyönyörű vagy éppen idealizált, de mégiscsak szeretetet, humánumot sugárzó rajzfilmjeinek világától –, erőszakkal teli animációs termékeivel tulajdonképpen már az akciófilmekre, horrorra, és egyebekre készíti fel a gyerekeket.
Úgyhogy, kiderül, mégsem árt karikázni a műsorújságban. (Ennek köszönhetően fedeztem fel, hogy holnap, szombaton 9 órakor az m1-en a Hétmérföld Magyarkanizsának és környékének szenteli műsoridejét, s ezt azonnal figyelmünkbe is ajánlom!)
