Sztrájkok híre rázta fel az uborkaszezonként számon tartott júliust és augusztust Szerbiában, de állítólag az ősz még forróbb lesz. A kormány is erre számít, és már jó előre intézkedéseket foganatosít, miközben nem győzi hangsúlyozni, hogy az elégedetlenkedés megelőzése végett teszi. A szomszédos országok híradói mintha arról tudósítanának, hogy kevesebb a nyári tiltakozás, mint nálunk, bár nálunk sem bénult meg az élet a munkabeszüntetésektől, még akkor sem, ha jóval lakhatóbb országot szeretnénk magunkénak tudni a meglevőnél.
Amíg bátran haladunk az élhető ország felé vezető úton, addig arra figyeltem fel, hogy a tévé nemigen tud meglepni bennünket. Többek között azért sem, mert mindenki könnyűszerrel megtalálhatja a maga világnézetének megfelelő csatornát. Kakukktojás szinte nincs. Ha szerbiai csatorna, és hírműsor, akkor Koszovó minden mennyiségben. Ha magyar köztévé, akkor visszafogottság, szolgálatkészség az államapparátus iránt. Ha HírTV, akkor a miniszterelnököt, ha ATV, akkor az ellenzék vezérét szidják nagy hevülettel, ha nem is a hírműsorok, de a betelefonálók.
A betelefonálás pedig külön kategória. Néha megilletődöttségében meg sem tud mukkanni a néző, néha pedig az újságíró nem tudja megfelelően kezelni a felhevült néző reagálását. Gyakran láttam olyant, hogy a műsorba kapcsolt néző jelzői igencsak eldurvultak, a műsorvezető pedig ejnye-bejnyézett. Pedig nem ártana, ha egyes nézőknek a teljesen alaptalan, legendákon alapuló tárgyi tévedéseit is helyretenné. Ez nem mindig történik meg. Amikor például egy nénike „saját szemével látta” O. V. várkastélyát a Hargitán, egy másiknak pedig biztos tudomása van Gy. F. pszichiátriai leleteiről, akkor a műsorvezetőnek bizony illene közbeszólnia.
Ha nem figyelünk a tartalomra, azt hihetnénk, ugyanaz az izgatott, idősebb hang beszél mindegyik műsorban. Ez a gyanúsítás persze túlzás, ám nem teljesen alaptalan, hisz egy-egy műsorvezető és betelefonáló kertelés nélkül régi ismerősként „üdvözli” egymást.
Bizonyára megvan az oka annak, hogy miért épp az idős/ebb korosztály uralja ezeket a betelefonálós tévéműsorokat. Nekem két ok tűnik nyilvánvalónak: kevés lehetőségük van véleményük kinyilvánítására, és sok a szabadidejük. De az már részletesebb elemzést is megérne, miért ők a legkeményebbek, a legeltökéltebbek. A telefonálók zöme felturbózott érzelmi állapotban mondja a magáét, s mivel nem célja a beszélgetés, hanem csak a saját mondandójának közlése, a műsorvezető egy idő után feladja. Csak azt várja, mikor vesz levegőt a kedves betelefonáló, hogy villámgyorsan elbúcsúzhasson tőle. Éppen ezért igen üdítően tud hatni, amikor a nézői hozzászólás egy-egy eredeti gondolatot, felismerést tükröz. De ugyanúgy az is, ha a műsorvezető kezelni tudja a betelefonálókat. Kiváló példa erre a B92 vasárnap esti A hét benyomása című műsora, melyben Olja Bećković belevalóan bánik a nézővel. Ha a hozzászólás semmitmondó, harsogó, gondolatismétlő, egyszerűen elbúcsúzik a nézőtől, ha viszont tartalmas, beszélget vele. Elvégre a show-nak folytatódnia kell.
