Pécs erőteljesen készül a jövő évi feladataira, mindarra, ami az Európa Kulturális Fővárosa „titulussal” jár. Lényegében ennek jegyében fűzte szorosabbra kapcsolatát több régióbeli várossal, többek között Újvidékkel is, majd a fokozódó együttműködést testvérvárosi kapcsolat felvételével koronázta. A kölcsönös látogatás, a kulturális események „cseréje” egyre szembeötlőbb, ennek jegyében nyitották meg kedd este a tartományi székváros Városi Múzeumában (Duna u. 29.) a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből összeállított Multietnikus dimenziók – Dél-Magyarország 1916–1920 című kiállítását is, melyet Vándor Andrea etnológus szerzett és kísért el Újvidékre.
– A kiállítás lényegében az „Európai Kulturális Fővárosság” felvezetése keretében jött létre, mert olyan eszmét vett célba: a multietnikusságot, a multikulturalizmust, melyek miatt Pécs városa, mint nyelvek, kultúrák kereszteződésének színhelye tulajdonképp elnyerte a jövő évi címét – mondta lapunknak Vándor Andrea. Az október 8-áig látható kiállítás 1916 és 1920 között készült fényképeket vonultat fel, melyek a Baranya és Tolna megye határán fekvő véméndi német, szerb, magyar, cigány és zsidó lakosság együttélését érzékeltetik. A XX. század politikai eseményei következtében ezek a közösségek felbomlottak, kultúrájuk átalakult. A kiállítás száz, egy helyen, de négy év eltéréssel, egy fotográfus által készített portrét mutat be. Hernai (Hesz) Béla, a helybeli tanító, későbbi iskolaigazgató, amatőr helytörténész és néprajzkutató készítette a fényképeket 1916 és 1920 között, az ezt megelőző, vagy ezt az időszakot követő képek nem maradtak fenn, sőt a szerző kiléte is rejtélyes, hiszen egy képen sem szerepel, a múzeum pedig olyan személytől kapta a négy év leforgása alatt készült 700 negatívot, aki elhunyt mire a kiállítás gondolata beért. Így a fotók eredetéről alig tudni valamit. Azt viszont tudjuk, hogy főképp németek, s mellettük szerbek, magyarok, zsidók és cigányok; zömmel katolikusok, s mellettük ortodoxok, evangélikusok, reformátusok, izraeliták képét készítette el nem a korra jellemző beállított műteremben, hanem a Hernai-ház tornácán és kertjében. Itt örökíttette meg magát a fiatal jegyespárok sora, a besorozott falusi legények, anyák gyermekeikkel (ezeket a fotókat minden bizonnyal a frontszolgálatot teljesítő apának szánták), az orosz hadifoglyok, a megszálló szerb hadsereg tagjai vagy éppen az Oroszországba kivándorolni készülő vándorcigányok (akiknek útlevélképre volt szükségük). Az etnikailag és vallásilag is rendkívül színes kis falu életében az 1918-at megelőző időszak az utolsó pillanat, amikor az identitás vállalása még nem járt súlyos konfliktusokkal; a decemberi szerb megszállással mindez megváltozott. Hernai képei fölvonultatják ennek a világnak a szereplőit, nem ritkán névvel, rövid kommentárral kiegészítve a fotót. A katolikus és az ortodox templom koszorúval ékesített, elszállításra és beolvasztásra váró harangjainak a búcsúztatását a helyszínen örökítette meg Hernai Béla masinája – tudtuk meg több minden mellett a kiállítás szerzőjétől arról a korábban ismeretlen kis magyarországi faluról, Véméndről, mely egy letűnt korról mesélve magában hordozza sok más hasonló település és közel egy évszázaddal ezelőtt élt lakóinak emlékét.
A kiállítást Pécs (2008), majd Berlin (2009) közönsége után Újvidéken láthatjuk, jövőre pedig Ulmba viszik az újvidéki élményekkel gazdagítva. A kiállítás tartama alatt ugyanis a helybeliek gazdagíthatják az anyagot. A szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy hozzanak egy-egy tárgyat, amely sajátjuktól vagy a mai környezetüktől eltérő kultúrát képvisel, de ami valamiért fontos a számukra, és adott időpontban a látogatókról és tárgyaikról a kiállítás terében kialakított „műteremben” fényképet készítenek. Kedden 10–15, csütörtökön pedig 12–19 óra között várják a kiállítás helyszínére (Duna u. 29.) az újvidékieket. Az összegyűjtött képeket sajátos történetükkel kiegészítve albumba kötik, és viszik a kiállítással tovább. Eddig négy albumra való anyag gyűlt össze, melyet Vándor Andrea büszkén mutat az érdeklődőknek. A kiállítás megnyitásakor a közönség ízelítőt is láthatott belőle a különleges zenelámpából áradó zene kíséretében. A lámpa különböző ágaiból a különféle népek zenéje szól, melyek valamiképp összeállnak valamennyiünk fülében. Az összegyűlt, majd válogatott fényképek és a hozzájuk tartozó történetek szinte egy újabb, folyamatosan változó, újabb tartalmakkal bővülő kiállítást generálnak.
