Meglehetősen élénk érdeklődés mellett tartották meg a minap Temerinben Stefan Barth (1937) futaki születésű, németországi mérnök szerbre fordított könyvének bemutatóját. A Dečak iz komšiluka (Fiú a szomszédból) című önéletrajzi visszaemlékezés 2005-ben és 2006-ban jelent meg német és szerb nyelven, Erlangenben, illetve Karlócán, melyben a szerző leírja az idillikus gyermekkorának véget vető, II. világháború végi eseményeket. Barth 1944. december 4-én került a járeki koncentrációs táborba egész családjával. A könyv egyfajta tanúságtétel a korról, de olvasmányos családtörténet is, és bizonyítéka annak, hogyan pecsételték meg életét a táborban szerzett szörnyű élmények. Mint a zömmel magyar ajkú közönségnek vallotta, német érzelmű, de a szülőföldhöz is köti egy megmagyarázhatatlan kötelék. Épp ez az, ami a kilencvenes években arra késztette, hogy humanitárius segélyt küldjön vidékünkre, de megerősítette abban a szándékában is, hogy az ártatlanul elpusztultak emlékét ápolja és megőrizze a feledéstől. Ennek jegyében született a könyv, és az elképzelés is, hogy Járekon emlékművet állítsanak fel a több ezer német áldozat emlékére, ám az ottani helyi közösség ezt elutasította.
Amikor kiderült, hogy a helyi közösség nem illetékes a kérdésben, a községi képviselő-testület elé vitték, ahol a szerb tanácsnokok (párthovatartozástól függetlenül) szinte egy emberként leszavazták a kezdeményezést, csupán a magyar tanácsnokok támogatták. A könyv szerzője lényegében épp Járekon szerette volna bemutatni a könyvét, ám a szervezők úgy értesültek, hogy ott nem fogadnák őket szívesen, így a szomszédos Temerin is megfelelt.
A járeki táborról írt visszaemlékezés, és talán a temerinihez hasonló könyvbemutatók segítenek megfosztani attól a hamis illúziótól – fejtette ki Barth –, hogy a második világégést követően ezen a vidéken a győztes részéről nem történtek kegyetlenségek. Történtek, és ezeket fel kell dolgozni, mert ha nem, akkor könnyen megismétlődhetnek. Kevesen tudják, hogy ebben az időben negyven koncentrációs tábor volt Vajdaságban, közöttük a járeki, ahol az öregeket, gyerekeket, kis gyermekes anyákat helyezték el. A főutcától számítva egyik oldalon a németeket, másik oldalon a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarokat helyezték el. Az ott elhunytak száma sem ismert, Barth és az elűzött németek ismerete szerint a járeki áldozatok száma megközelíti a hatezret. Az estet vezető Csorba Béla jelenleg a magyar áldozatok után kutat. Hat évtized után végre nem találgatásokra kell támaszkodni, hanem az anyakönyvi kivonatok tanúságára, melyek megnyíltak előtte.
A bemutatón Nadežda Radović újságíró – aki több könyvében elkötelezetten foglalkozik a vajdasági németekkel –, kifejtette, szerb nemzetiségűként szégyelli, amit népe egy másikkal tett, Ranko Končar történész pedig megállapította, hogy a történelem sokszor bebizonyította, nem szabad egy egész népet bűnöztetni nemzettársai bűne miatt, a németek esetében is ez történt. A könyvbemutatót a TAKT, valamint a Lukijan Mušicki Tájékoztatási és Művelődési Központ közösen szervezte.
