Van valami, ami izgalmassá teszi nemcsak a szerbiai, hanem a magyar, az osztrák, a német vagy akár az angol parlament gyűléseit, vagyis ezek televíziós közvetítéseit: az pedig maga az ember, ez esetben a képviselő. Ahány honatya, annyiféle hang, hanghordozás, mimika, gesztus, intelligencia, észjárás – tapasztalhatjuk már, hisz az őszi ülésszak itt is, ott is újrakezdődött. Eközben azt se feledjük, hogy az ostobaság bája legalább olyan vonzó, mint a szellem sziporkázása. Ha mindehhez még hozzávesszük a képmutatást, meg azokat a pillanatokat, amikor épp azok hazudnak a néző szemébe, akik a nézőt, vagyis a polgárt hivatottak képviselni, akkor elmondhatjuk, nem is olyan rossz műsor a parlamenti ülés közvetítése. Legalábbis nem rossz feszültségforrásnak.
Ezzel szemben az e vasárnapi tévézés számomra igazi feszültségoldóvá vált, elsősorban az m1, és a Duna TV magyar dal napi közvetítésének köszönhetően. A napot második alkalommal rendezik meg, egyszerűen a magyar zene ünneplésére. A tavalyi szigetes rendezvényhez képest idén jóval terebélyesebb volt az immár egész országra kiterjedő zenei fesztivál (20 helyszín: Budapest, Várpalota, Győr, Kecskemét, Eger, Komárom, Tata, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Miskolc, Dunaújváros...). A koncertsorozat méltó módon reprezentálta egy ország zenei kultúráját, több mint 200 neves előadó, zeneszerző, és természetesen a zeneszerető nagyközönség aktív közreműködésével. A színpadokon a különböző zenei műfajok legnevesebb képviselői szórakoztatták a nagyérdeműt: pop, rock, világzene, népzene, jazz, kortárs komolyzene, gyerekdal, utcazene, színházi zene, és ki tudja milyen műfajban nem, s mi tévénézők ebből alapos ízelítőt kaptunk.
A lényeg mégis az volt számomra, hogy a hatalmas kavalkád és széles palettán mozgó, színes felhozatal ellenére előtérbe került a magyar zene, a magyar előadóművész, a magyar zeneszöveg... A látszat ellenére a hangsúly nem a nemzetin van, hanem azon, hogy a globális világ trendjeivel dacolva a helyi értékek kerültek előtérbe. S ezt igazán jó volt látni, még inkább hallani. Jó volt a rasszizmusellenes összeállítás ismétlését újralátni, sok ritkán látott arccal „találkozni”, vagy nem ismert zenész meglepően értelmes/érdekes gondolataira felfigyelni, Presser Gábornak, a rendezvény ötletgazdájának a nyilatkozatát meghallgatni... Ezen a napon is beigazolódott a már emlegetett gondolat, miszerint csak mi magunk, emberek tehetjük izgalmassá az életünket, aminek sajnos és természetesen az ellenkezője is érvényes.
U. i.: Mellesleg, a zene napja időpontjának megválasztása sem egy utolsó ötlet. Szeptember második hetében ismét sokan ülnek a képernyő előtt, az őszi műsorrács már működik, s mivel az lényegében úgysem hoz semmi újat, legalább egy rendkívüli vasárnap feledtetheti velünk a tévés hétvégék egyhangúságát. Idén ez maradéktalanul sikerült.
