A szerdán megtartott Irodalmi Emléknapon Kishegyesen ezúttal is szép számban megjelentek az érdeklődők, s a korábbi előrejelzések – miszerint a hétköznapi időpont nem felel meg az írodalom- és művészetkedvelők többségének – nem váltak be. A képviselő-testület nagyterme éppúgy megtelt nézőkkel, mint a korábbi években, és a rangos vendégek sem maradtak el, ahogyan korábban sem.
Az emléktábla megkoszorúzását követően először Lovas Ildikó író, az emlékbizottság tiszteletbeli elnöke szólt az Irodalmi Nap jelentőségéről, hangsúlyozva, hogy a felkérést mérlegelve egyetlen dilemmája az volt, hogy érez-e magában elegendő vállakozói szellemet a feladat elvégzéséhez. Kishegyes ugyanis – mint hangsúlyozta – fontos helyet foglal el a vajdasági magyar irodalom térképén. Az innen származó írók és a nemzedékükhöz tartozó emberek is sokat vitatkoznak egymással, de mindenekelőtt azért, hogy megfelelhessenek az éppen aktuális kihívásoknak.A fiataloknak azonban szembesülniük kellett azzal a bölcsességgel, amely Németh István munkásságában testesült meg. A kishegyesi írók sorában jelentkeztek a fiatal írók is: ifjabb Virág, Szebhorváth, Mirnics. Lovas Ildikó bevallása szerint annak idején nem volt vendége az “Ellen-Csépe Napoknak”, de igaz, hogy a mostani szervezők azok, akik az úgynevezett “Elcsépelt Napokat” szervezték, de ebben nincs semmi kivetnivaló. A fiatalokat mindig be kell vonni a döntések meghozatalába. Enélkül ugyanis kénytelenek ellenszegülni. Mint hangsúlyozta: fontosnak tartotta elmondani azon a helyen ezeket a szavakat, ahol egy igen erőteljes közösség mindig is komoly impulzusokat adott a vajdasági magyar szellemi életnek.
Igen érdekes témát boncolgatott a magyar nyelv éve kapcsán megtartott előadásában dr. Bányai János nyugalmazott egyetemi tanár: létezhet-e nemzeti irodalom nyelcsere vagy nyelvvesztés esetén. Rámutatott, hogy a magyar nyelv esetében is a XX. században az államhatárokon kívül is születtek jelentős művek, sőt olyanok is voltak, akik már nem is magyar nyelven írtak. Egy magyar és egy bosnyák író példáját hozta fel, akik közül az egyiket, az angol nyelven iró magyar származású írót a magyar irodalomban csak mintegy függelékként tartanak számon, a bosnyák író esetében viszont a bosnyák irodalom szerves részének tekintik munkásságát. Az eddigiek során az anyanyelven való alkotást egy-egy irodalom esetében egyértelmű kritériumnak tartották, de – úgy látszik – ezek után ez már nem olyan egyértelmű. Mindkét esetben jellemző egyfajta otthonkeresés, de az otthon számukra nem is hely, hanem az emberek, akik emlékeznek. Fehér Ferencről és az úgynevezett ötvenes nemzedékről szólva dr. Toldi Éva irodalomtörténész kiemelte, hogy az irodalmi nemzedékek rendszerint nem egzisztenciális kérdések alapján szerveződnek és a nemzedékiség egyik kritériuma, hogy az írók csoportjának nemzedéki tudata legyen. A Híd ún. ötvenes nemzedékét kritikák érték: először azok részéről, akik szerint az irodalomnak is a munkásosztály hatalmát kell szolgálnia, később pedig az utánuk jövő generáció bírálta őket, többek között Fehért is (1966-ban Végel), hogy egyfajta modorosságot alakított ki, nem bontakozott ki nála az intellektuális sík és a politikai szólamköltészet átváltott nála problémamentes tájköltészetté. A későbbi nemzedék sem volt azonban egyértelmű ebben a kérdésben, mert például Tolnai védelmébe vette Fehér Ferencet a Symposion hasábjain. Fehér Ferenc költészete napjainkban nem vált különösképpen aktuálissá, nem a jelenlegi irodalmi kánon része, viszont az irodalomtudomány új eszköztárának és módszereinek alkalmazásával kiválóan kutatható. Az emléknap folytatásában dr. Csáky Sörös Piroska megnyitotta a Híd kiadásaiból készített kiállítást, az iskola csarnokában pedig bemutatkoztak a Híd mostani szerkesztőségének tagjai: többek között Benecsik Orsolya, Böndör Pál, Faragó Kornélia (főszerkesztő), Harkai Vass Éva, Kiss Tamás és Pressburger Csaba.
