Van egy csatorna, melynek műsora egyedül a divatról szól. A neve is az, hogy Fashion TV. Szabad magyar fordításban Divat TV lehetne, esetleg Fazon TV. Van több hasonló jellegűcsatorna: fMAN, World Fashion, bár ezekről csak hallottam. Szóval, ezen a csatornán manökenek százai vonulnak éjjel-nappal, éveken keresztül. A világ különböző kifutóin láthatjuk őket a világ híres műhelyeiben kitalált és készült kreációkban, kellemes zene kíséretében. Amúgy semmi szöveg, kommentár, csak beúsztatva itt-ott valami a képernyőre, ne maradjunk teljesen olyan információk nélkül, melyeket a ruha és a test nem tud elmondani. Nos, bele-belepillantva néhány percre a szüntelen vonulásba, egyértelmű, hogy a manökenek egyre többet mutatnak meg magukból, többet mint bármikor azelőtt, hogy a szemérmességből egy csepp sem maradt, a sejtelmességből csakúgy. Átlátszó, hálószerű blúzokban, szoknyákban jönnek elő a kifutóra, a dekoltázs elöl köldökig, hátul a „vízválasztóig” ér. Mintha halászhálót tekert volna némelyikük magára, azt is szimplán. És ha ezt mondom, nem is igen túlzok. Meg aztán villog a mellbimbó, a köldök, a popsi, olykor még az a bizonyos táj is fedetlenül kínálja magát, azaz nincs alsónemű.
Szóval inkább a nyílt, semmint a rejtett erotika a meghatározó. Mindehhez alak is kell természetesen, tökéletes vagy majdnem tökéletes forma. Azzal azonban, mint tudjuk, gyakran baj van. Nem mindenki Catherine Denevue, sem Calista Flockhart. A húszéveseket azért be lehet palizni. Nem akarsz modell lenni? Minő boldogság?!
No, de nem csak alak kell, az magában nem elegendő. Hajlandóság, vagy hajlékonyság is kell arra, hogy az ember lánya/(jóval kisebb töredékben) fia kövesse ezeket a divatfantáziákat, és mindenestül alávesse magát ezeknek! Hál’ istennek nem túl sokan vannak ilyenek. Gondolom én, mivel az utcán nemigen találkozom ebből a fashion-szerű világból kilépő alakokkal. Ettől függetlenül a tévé, a kifutók, a reklámok lényegében az álmok világát testesítik meg, így ki tudja, mekkora hatást gyakorolnak az emberi elmére. Az álmok pedig maradnak, még akkor is, ha kevés ember életében lesz belőle valóság.
A kilencvenes években találkoztam először effajta divat-tévével, a nézők egy része pedig még mindig nézi, nézegeti. Mondjuk, a könyvek helyett is, melyeknek az árai elszakadtak az életszínvonaltól. Egész rétegek estek ki a vásárlók köréből, diákok, főiskolai, egyetemi hallgatók, nyugdíjasok. Tudom, nemcsak az árak miatt, hanem az életvitel miatt is. Annak idején Galgóczi Erzsébet Vidravas című regénye 180 ezer példányban jelent meg, ma boldog egy szerző, ha 4-5 ezer példányban lát napvilágot a könyve – nyilatkozta néhány évvel ezelőtt Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke. Vajdaságban ennek tized része a mérce. Valahogy nincsenek olyan felkapott, széles körben olvasott írók, mint régen, és talán még nagyobb baj, hogy érdekeltség sincs. Mert most más a módi.
