Vicsek Károly filmrendező tervezett filmje a mozinak állít emléket
most, amikor az egykori 250 vajdasági mozi közül már csak mintegy 20
működik. Vladimir Stojšin Az ablakbajnok és hat csemetéje című
ifjúsági regényét Kalapis Rókus fordította le magyar nyelvre. A mű a
második világháború végén játszódik, Pancsován, amikor a
gyerekek a moziba, a filmek világába menekülnek a valóság, a
háborús borzalmak elől.
– E film arról szól, mit is jelentett a mozi a mi gyerekkorunkban,
amikor Újvidéken, a Telepen a különböző nemzetiségű,
foglalkozású, világlátású emberek az egész napi munka után a
moziban találkoztak – hallottuk Vicsek Károlytól. A tartományi
költségvetés kiigazítása után, ha átutalják a művelődési
titkárság által meghatározott összeget, akkor megkezdődhet a forgatás.
– A film az a műfaj, amelyben 40–50 szakma képviselői mutatják meg
tehetségüket, kreativitásukat, kezdve az írótól, a rendezőn,
operatőrön át a hangmesterig, sminkesig. Valaha az összművészet
szimbólumának az opera számított, ma már ez minden kétséget
kizárón a film. Ha nincs rá lehetőség, elvész az alkotói kedv,
elsorvad a tehetség. Tudjuk, a hollywoodi producerek olcsón
felvásárolják az európai mozikat, a tévékben az aprópénzért vett
dél-amerikai sorozatokkal tucatszám találkozik a néző. Az ilyen olcsó
áru, kulturális szemét elterjedése, térhódítása a hazai tévéfilm-,
mozifilmgyártás minimálisra csökkenéséhez vezet, sőt van olyan
gazdag ország is, amely már nem is foglakozik filmgyártással. Ma már
nálunk is sokan belenyugodnának abba, hogy ne foglalkozzunk a saját
életünkkel filmen, tévés produkciókban – hallottuk Vicsek
Károlytól.
Szerbiában évente 6-8-10 fim készül, holott 1979-ben, amikor Vicsek
Trófea című filmje megnyerte a púlai fesztivált, az akkori
Jugoszlávia területéről 33 film volt versenyben.
– Az UNESCO felállított egy mércét: félmillió lakosra kellene
jutnia egy játékfilmnek, tévéfilmnek. Tehát Vajdaságban 5-6 filmet
kellene forgatni évente, Szerbiában legalább 20-at. Csak
összehasonlítás gyanánt: a szomszédos országok közül
Magyarországon, Bulgáriában évente mintegy 30 film készül – jegyezte
meg Vicsek Károly.
Mint kifejtette, a filmgyártás mindenütt, mindenkor politikai akarat
kérdése. Gondoljunk arra, hogy Hitlernek, Sztálinnak is megvoltak a kedvenc rendezői, vagy gondoljunk a neretvai, sutjeskai csatát megörökítő
filmekre, amelyek külön, kiemelt támogatást kaptak.
– Emellett mindenhol megvoltak azok az alkotók is, akik nem hódoltak be
a hatalomnak. Filmjeiket elvihették a nemzetközi fesztiválokra, hogy a
hatalom bizonyítsa demokratikus voltát. Ám hiába tértek haza
fesztiváli díjakkal, a hazai mozikban egyáltalán nem vetíthették
ezeket az alkotásokat, eltitkolták őket a közönségtől.
Tarkovszkijt, Petrovićot, Pavlovićot, Makavejevet, de akár Bacsó Péter
Tanúját is említhetném – sorolta a példákat Vicsek Károly.
– Ha van politikai akarat, amely felelősséget érez az iránt, hogy a
közösség kreativitását ösztönözze, ébren tartsa, egy közösség
erejét a művészet terén is bizonyítsa, s ehhez az anyagi feltételeket
is megteremti, akkor ott jelentős, komoly alkotások születhetnek –
szögezte le jeles rendezőnk.
