– Horvátországi magyar író vagyok. Ez a legjobb válasz, amit mondhatok. A határon túli kifejezést, a kisebbségit meg főleg elkerülöm – válaszolta a Darázson született Kontra Ferenc a kérdésre, hogy hogyan határozza meg önmagát. Beszélgetőtársainak, Beke Ottónak és Samu János Vilmosnak, az összejövetelnek otthont adó Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar munkatársainak és a nagyszámú hallgatóságnak elmondta, megtanult erre a kérdésre válaszolni, mert az emberek elvárják a definíciót, az olvasónak jogában is áll tudni, hogy hová helyezze el az írót.
– Aki Horvátországban magyarnak születik, az örökre idegen marad, de ha valaki aszerint él, hogy ezt nem szégyenli, akkor jó is lehet ez az idegenség, és még szabadságot is ad – hallottuk az írótól, akitől megtudhattuk azt is, hogy számára a mérce a hitelesség. – Fontos, hogy hitelesnek találjam magam. Tehetség vagy van, vagy nincs, de hitelesnek kell lenni. El kell hinnem a saját szövegeimet. Ami idegen tőlem, az le is pereg rólam. Ebben a hitelességben pedig benne van a személyesség is.
Kontra Ferencet a hallgatók ezen a délutánon nemcsak íróként, hanem szerkesztőként, lapunk Kilátó mellékletének szerkesztőjeként is kérdezhették.
– A Kilátó egy szabad sziget: nem cenzúrázza senki és nem akar megfelelni egyetlen kánonnak sem. Demokratikus. Őszintén érdeklődik a fiatalok írásai iránt. Egymástól távol eső szövegek is kapnak benne helyet, és én azt is élvezem, ha olyan szöveget olvashatok, amely távol áll az én világomtól. Ne várják el, hogy megmondjam, melyik a jó vers. Fogalmam sincs. Ha én a Kilátóban el tudom helyezni, jól szól a többi írás mellett, akkor bekerül, és majd eldől, hogy jó vagy nem, majd meg mondják ezt mások. Nem én vagyok a Jóisten mindent helyesen látó szeme.
