2024. augusztus 18., vasárnap

Még gyerekcipőben járunk

Bolognai oktatási rendszer: nemcsak az felsőoktatási intézményeknek, hanem a munkaerőpiacnak is meg kell küzdenie vele

1999-ben 30 ország írta alá a Bolognai Nyilatkozatot, amelynek értelmében 2010-ig összehangolt felsőoktatási rendszernek kell kialakulnia. Szerbia 2006-ban csatlakozott a tervezethez, így nálunk a bolognai oktatási rendszer hivatalosan a 2006/2007-es tanévben vette kezdetét. Kreditpontrendszer, óráról órára való készülés, egyszemeszteres tantárgyak, sokkal több vizsga, többciklusú képzés... Közben minden évben tüntetnek az egyetemisták a talán nem is megfelelően értelmezett bolognai szabályokra hivatkozva. A gyökeres változásokat éljük, kellő informáltság nélkül. Tanárnak és hallgatónak is bele kell még szoknia, meg kell értenie, mi változott. Mi is változott? Hol tart a mi bolognai folyamatunk?

Dr. Takács Márta docenst, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánhelyettesét kértük meg, mondja el, nálunk mi valósult meg eddig a bolognai folyamatból.

– Az akadémiai képzés három lépcsős lett: alapképzés, azaz a BSc vagy BA (jelentése akadémiai alapképzés), mesterképzés, azaz az MSc vagy MA (jelentése akadémiai mesterképzés) és a doktori képzés. A szakirányú, azaz főiskolai képzés elvileg szintén lehetne kétlépcsős, csak az alapképzés utáni lépések még nem kristályosodtak ki. Szerbiában a korábbi főiskolák nem indíthatnak akadémiai alapképzést, hanem csak felsőfokú szakirányút, így a főiskolai hallgatóknak pillanatnyilag nagyon nehéz az átjárása a mesterképzésekre. El kellene érni, hogy ne így legyen. Magyarországon már működik az, hogy a szakirányú képzésen vagy főiskolán végzett hallgatók különbözeti vizsgákkal, bizonyos kreditpontok megszerzésével ugyan, de bekerülhetnek egyetemi karok mesterképzéseire. Az a probléma, hogy nálunk a munkaerőpiacon még nem tudni, hogy mit jelent egy alapképzés, hogyan lehet ezzel a végzettséggel elhelyezkedni, mely munkákhoz elegendő a Bsc, és melyekhez kell elengedhetetlenül a mesterképzés is. Az elképzelés ugyanis az, ahogy az alapképzés tömeges, a mesterképzésen már kevesebb a hely, a doktori képzésen pedig megközelítőleg a hallgatók 10 százaléka számára van hely. Mivel a munkaerőpiacon még nem tisztázódtak a dolgok, nem tudni, hol, milyen területen hogyan lehet érvényesülni csupán az alapképzéssel, és a hallgatók úgy érzik, mindenképpen el kell végezniük a mesterképzést is. Ha mondjuk egy munkára egyetemi végzettségű közgazdászt keresnek, akkor ez mit jelent? Mit jelent most az, hogy egyetemi végzettségű a munkáltatók számára? Elég a BSc vagy kell az MSc is? Ezzel a történettel kell még megküzdenie a munkaerőpiacnak. A munkajogi törvények még nem követik pontosan ezt a képzési formát.

Én nem vagyok a bolognai rendszer ellen. Nagyon sok mindenre ad lehetőséget. Itt van például a mobilitás. Az Európai Unió külön programokat indított a hallgatók számára azért, hogy bizonyos időt külföldön tanulhassanak. Ilyen az Erasmus, a Tempus, a CEEPUS. A bolognai rendszer kötelezően bevezette a minőségbiztosítást is. Ez azt jelenti, hogy az oktatás minőségét folyamatosan figyelemmel kell kísérni, ez magában foglalja azt is, hogy a felsőoktatási intézmények kötelesek oktatásfejlesztéssel és kutatással is foglalkozni. Azokban az országokban, ahol a bolognai rendszer működik, meglehetősen erős akkreditációs bizottságokat alakítottak ki. Nem elég programokat kitalálni, ezeknek összhangban is kell lenniük más intézmények hasonló oktatási programjaival, legalább a régióban. A képzés indításához megfelelő számú minősített oktatóval és megfelelő infrastruktúrával kell rendelkeznie a felsőoktatási intézménynek.

Meg kell valósítani, hogy intézményes keretek közötti hálózatban működjenek együtt az egyetemek. Ez is a mobilitást, az átjárhatóságot szolgálja (erre szolgálnak az Erasmus, CEEPUS, Tempus programok). Fontos, hogy ha egy hallgató hasonló profilú intézményben tölt egy félévet, akkor visszatérve a saját karára elismerjék neki az ottani kurzusát. Az akkreditációval az átjárhatósági lehetőségeket is biztosítani kell – magyarázta dr. Takács Márta.

Ami érezhetően nagy változást jelent: a tantárgyak egyszemeszteressé bontása, (ebből kifolyólag a félévenkénti több vizsga) valamint a kreditpontok gyűjtése. Mindegyik tantárgynak megvan úgymond a maga értéke pontokban kifejezve. A tárgyankénti kreditpontok általában megfelelnek a tárgyhoz rendelt heti óraszámnak, és 2-6 pont között mozognak. Ez azt jelenti, hogy ha a hallgató a félév végén sikeresen vizsgázik, akkor nemcsak pozitív érdemjegyet kap, hanem begyűjti az adott tárgyhoz kapcsolódó kreditpont-mennyiséget is. Éves szinten 60 pontot lehet (és kell is) összegyűjtenie a hallgatóknak. A tárgyak 70 százaléka általában kötelező jellegű, 30 százalékát a hallgatók maguk választhatják a felkínált fakultatív tárgyak közül úgy, hogy az év végén a teljesített tárgyakhoz rendelt kreditpontok összege 60 pont legyen. Alapképzésen legalább 180, mesterképzésen általában 120, a doktori képzésen pedig 180 pontot kell megvalósítani.

A bolognai folyamat azt is előlátja, hogy a tananyag elsajátítását és a hallgatók teljesítményének ellenőrzését év közben is folyamatossá kell tenni (sokkal gyakrabban vannak kollokviumok, évközi dolgozatok, mint korábban). A tanárnak kötelessége ismertetnie a hallgatóval, a hallgatónak pedig szem előtt kell tartania, hogy mi mennyit ér a félév folyamán: az órán való jelenlét, a beszámolók, a házi dolgozat stb. Az előre ismertetett követelményrendszer egyértelművé teszi, hogy a végső érdemjegybe mely teljesítmény milyen százalékkal számít bele, melyek a vizsgára való jelentkezés és melyek a félév végi pozitív érdemjegy feltételei. Az oktatók az elvárt teljesítmények jelentőségét általában százalékos arányban, vagy pontszámokban kifejezve adják meg (általában a rendszeres, aktív óralátogatás például 10 százalékot jelenthet, egy házi dolgozat például 30 százalékot, és így tovább). Természetesen a végső osztályzat a tanár kompetenciája, de általában legalább 55 százalékos teljesítmény kell egy tárgy esetében a pozitív érdemjegyhez.

A tantárgyak egyszemeszteresek, de lehet lineárisan kötni őket, főleg az alapozó tárgyakat, azaz van úgy, hogy a következő tantárgyat akkor veheti fel a hallgató, ha a hozzá kapcsolódó előző tantárgy követelményeit teljesítette.

Folytatás holnapi számunkban