2024. december 22., vasárnap

Nem csak magyarkanizsaiaknak magyarkanizsaiakról

Képekben (is) beszélő történet és történelem

A községnapi rendezvénysorozat részeként a magyarkanizsai József Attila Könyvtárban bemutatták a Délvidék Kutató Központ gondozásában megjelent, magyarkanizsai vonatkozású könyveket. A számos kiadvány egy asztalt megtölt már, és itt még koránt sincs vége, hiszen folyamatosan dolgoznak. Bús Csaba, a könyvtár igazgatója üdvözlő beszédében köszönetet mondott a könyvek szerkesztőinek: Forró Lajosnak, Fejős Sándornak és a beszélgetést vezető Kávai Szabolcsnak értékmentő munkájukért, de nem csak őket illeti a dicséret:

– Az, hogy a ma este bemutatásra kerülő könyvek elkészülhettek, nagyrészt önöknek is köszönhető, kedves kanizsaiak, hisz a könyvek alapját képező – gyakran otthonukban féltve őrzött – fotókat, képeslapokat önök kölcsönözték a kiadónak, hogy megfelelő előkészítés után a könyv lapjairól köszönjön vissza egy-egy kanizsai helyszín, vagy mosolyogjon ránk valamelyik felmenőnk. Lényeges dolog ez, hisz nem minden közösségnek sikerül megőrizni az utókor számára azokat a szokásokat, hagyományokat vagy a fontos családi és közösségi események emlékét, amelyet egy-egy fotó ábrázol. Itt, Kanizsán, Délvidéken ez az értékmentési folyamat elkezdődött, és a már eddig elért eredményekre is méltán lehetünk büszkék. Úgy látom, hogy nagy és felelősségteljes munkára vállalkozott a könyvet kiadó Délvidék Kutató Központ és partner szervezete, a Vajdasági Kutató Központ Egyesület, amely azt tűzte ki célul, hogy ezeket a fotókat összegyűjti, rendszerezi, és megfelelő formában kiadja, hogy az mindenki számára hozzáférhető legyen – mondta Bús Csaba.

Forró Lajos, a Délvidék Kutató Központ alelnöke, számos könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője elmondta, hogy a fő kutatási témájától, a magyarellenes atrocitásoktól eltérve most sokkal szebb témákra evezett és megannyi, több órán át hallgatott történet és összegyűjtött kép alkotja a legújabb kiadványukat, melyet újabb és újabb követ. A Magyarkanizsa község a múlt század fotóin egy szemet is gyönyörködtető kiadvány, kalandozás a múltban, melynek magával ragadó hangulata visszaröpít az elmúlt szép és néha kevésbé szép időkbe is.

– Legújabb kiadványunk a Kanizsai képeslapok, mely tervezésének pillanatában már látszott, hogy túlfeszíti egy könyv kereteit. Félretettünk egy hatalmas képanyagot, és úgy terveztük, hogy több kötetre való folytatása lesz. Amellett, hogy könyvet adunk ki, célunk egy digitális archívum létrehozása is, amely annyiban más, mint más archívumok, ahol csak képek vannak, hogy mi tudományosan körüljárjuk a képeket, a képaláírások teljes leírást tartalmaznak – mondta az alelnök a jövőt illető terveik kapcsán.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás