Mennyire lehetünk magányosak a házasságban? Mikor és miért jön el az a végső pont, amikor dönteni kell és ki kell lépni a kapcsolatból, hogy az ember vállaltan lehessen egyedül, mert végre önmaga lehet? Ezeket a kérdéseket juttatta eszembe a szarajevói East West Theatre Company Nóra című előadása. Ibsen 130 évvel ezelőtti művét mai köntösben láttuk a Kosztolányi Dezső Színházban a nemzetközi színházi fesztivál nyitódarabjaként. A több mint kétórás előadásban mai zene, mai díszlet, mai ruhák, mai gondolatok voltak. Így nyert bizonyosságot, hogy a történet ma is aktuális. Nóra hat évi házasság után elhagyja férjét, akinek csak a játékbababája volt, a kicsi madárkája, de sohasem a társa. Komoly dolgokról sohasem beszélgettek, viszonyuk leginkább a szexualitásban merült ki. A lányát is elhagyja. A darab ezáltal tulajdonképpen arra is rávilágít, hogy az anyaság még nem kötelezheti arra, hogy tovább éljen így egy ismeretlen ember mellett – ahogyan Nóra nevezte férjét.
Haris Pašović rendező a másnapi közönségtalálkozón elmondta, volt arra példa már, hogy a mű színrevitelét egyes országokban betiltották a különböző társulatoknak. Amikor ők készítették el, ilyesmiről szó sem volt, de érezhetően felszínre törtek miatta lappangó, de már régen kitörni készülő energiák.
– Nóra története felismerhető a mai társadalomban is. Nóra nem csak a nőkért harcolt, hanem az egyénért, az egyén szabadságáért, legyen az nő vagy férfi. – mondta Pašović.
