Én már az első magával ragadó mozdulatoknál eldöntöttem, hogy bizony most nem akarok elemezni, megérteni, elemeire szedni, mérlegelni, ítélkezni és hasonlók, hanem csak élvezni a látottakat. Élvezni minden taktust, minden ritmikus összerándulást és elernyedést, a karok egybefonódását, a lábak magasba lendülését, a szemek összevillanását, a gyorsuló, hangosodó, majd csendesen elhaló zenét... És mindebbe persze bármi belelátható. Fekete Zoltán táncos az előadás előtt beszélgetett velünk, és el is mondta, hogy éppen ez a cél. Nem szájbarágós koreográfiák születnek a 10 éve működő francia–magyar társulatban, éppen azért, hogy a közönség bárhogyan értelmezhessen. A nézői olvasatok sokszínűségében hisznek. Ha akarom, a Frenák Pál Társulat Intime című, hat táncosra koreografált táncszínházi produkciójának egyetlen díszlete, a vörös bőrkanapé lehet a vágyak megtestesítője, amely mellől, amely mögül felbukkannak a táncosok. Amelybe belevetődnek olykor mezítelen valóságukban a táncolók. Amely körül folyik az akarom-nem akarom játék, a harc egymásért, egymással. Ha akarom, ezt is jelentheti. Ha akarom, egészen mást is, hiszen a darab egyszerre beszél sok mindenről. És úgy ha akarom, akkor erről csak hazafelé sétálva gondolkodom, mert addig, amíg ott ülök a nézőtéren, nem akarok mást, csak élvezni minden mozdulatot.
