A szabadkai Sonja Marinković Általános Iskolában magyarul valamilyen szinten beszélő vegytantanárnő, magyarul megszólalni nem tudó angol- és szerb szakos tanár tanít a magyar osztályokban. Ez már jóval az iskolahálózat sokat emlegetett racionalizációja, vagyis a kis létszámú osztályok bezárása előtt a magyar oktatás megnyirbálását jelenti?
Ugyanis, ha ilyen gondok merülnek fel egy iskolában, minden szülő, akinek csak lehetősége van erre, másik iskolába íratja át a gyerekét. A Prozivka lakótelep kellős közepén levő iskolában valaha 2 magyar osztály volt, most 5-6-10 gyerek jár az egyetlen magyar osztályba. S hirtelen fel tudok 5-6-10 magyar gyereket sorolni, aki az iskola közelében lakik, ám szüleik valamelyik belvárosi iskolába járatják őket.
Az ebbe az iskolába járó magyar gyerekek viszont olyan tanártól tanulnak szerbül, aki nem ismeri a magyar nyelvet, ennek sajátosságait, szabályait, pedig a hatékony nyelvtanuláshoz ez sem árt. Sőt. Az angolt pedig egy közvetítő nyelv – a szerb – segítségével tanulják, tehát egy nyelv helyett kettővel küszködnek angolórán.
Tudjuk, mennyit bajlódnak pedagógusi pályájuk első éveiben a magyar szakkifejezésekkel azok a magyar ajkú tanárok, akik szerb nyelven fejezték be egyetemi tanulmányaikat. Sejteni lehet, még nehezebben boldogul a magyar szakszavakkal az, aki még csak nem is magyar ajkú – bár tiszteletre méltó az igyekezete. Úgyhogy nem irigyeljük sem a Sonja iskola vegytantanárnőjét, sem a diákokat. A vegytan azon tantárgyak egyike, amelynél a tanár szakmai ismerete, a nyelvben való nagyfokú jártassága is szükséges, hogy a tanár jól át tudja adni a tudnivalókat a tanulóknak. Tényleg nincs más megoldás?
A szülők pedig úgy érzik, gyereküknek joguk van a minél zökkenőmentesebb oktatáshoz, ezért keresnek másik iskolát a gyereküknek, ahol annak nem kell a fentihez hasonló nehézségekkel szembenéznie, s így ebben az iskolában megnyirbálódik a magyar nyelvű oktatás.
