2024. december 20., péntek

Eltemették dr. Burány Bélát

Több százan kísérték utolsó útjára a neves zentai orvosprofesszort, néprajzkutatót

Végső búcsú dr. Burány Bélától

Pénteken délután a zentai Felsővárosi köztemetőben örök nyugalomra helyezték a keddre virradóra elhunyt dr. Burány Béla, ismert szakorvost, egyetemi tanárt, a néprajz jeles képviselőjét. A 77 éves korában eltávozott ismert és elismert zentait családtagjain kívül tisztelői, hívei, barátai és a részvétet érző zentaiak kísérték utolsó útjára.

A temetésen Zenta város nevében Pék Zoltán polgármester mondott beszédet:

„Bármerre is vetett a sors, szülővárosodhoz, és e vidékhez mindvégig hű maradtál. Közösségünk köszönettel tartozik mindazon sok évtizedes fáradhatatlan munkásságodért, melyet városunk kultúrája és egészségügye terén kifejtettél. Hívatásod mellett a múlt, illetve nemzetünk szellemi örökségének feltárása, és hagyományainak ápolása volt tevékeny életed vezérfonala. Nem keveset vállaltál, amikor ennek a gazdag szellemi és kulturális hagyatéknak a megmentésére vállalkoztál, hogy átadd e kincseket a jövő nemzedékének…

Zenta városa egy kiemelkedő polgárától búcsúzik örökre, de vigasztal bennünket, hogy dr. Burány Béla jóvoltából városunk gazdag szellemi örökséggel gyarapodott, mely messze túlmutat nemcsak a városunk, de országunk határán is, melyre büszkék lehetünk…”

A volt gimnáziumi osztálytársai nevében Urbán István emlékezett meg az elhunytról. Mondandójában arra tért ki, hogy Burány Béla orvosként és íróként is kiemelkedő eredményeket hagyott hátra:

„– Az érettségi előtti hónapok egyikén közölted az osztállyal, hogy orvos leszel. Csak így, egyszerűen. Irány Zágráb, időre befejezted az egyetemet, orvos lettél, voltál osztályvezető főorvos, orvosdoktor, egyetemi tanár. És az irodalom? Az is meglett. Érdekes írásaid, könyveid, sikerkönyveid jelentek meg. Felsorolni is sok. És ami nagyon lényeges: segítőkész, igaz barát voltál és maradtál is mindhalálig. Isten nyugosztaljon!”

A Vajdasági Orvosszövetség nevében prim. dr. Bojana Ljubojevićemlékezett meg az egykori munkatársról. Beszédében életpályája és eredményei felvázolása mellett arra világított rá, hogy Burány Béla volt Vajdaságban az első epidemiológus, és, hogy halálával a Vajdasági Orvosszövetség értékes tagja távozott.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás