A szerbiai oktatásügyben e napokban ismét két téma kerül a leggyakrabban szóba: a munkaerő-felesleg – amely egyes becslések szerint 10 ezer, mások szerint akár 17 ezer foglalkoztatottat is jelenthet (az oktatásügyben dolgozók jelenleg 122 ezren vannak). Állítólag olyan iskola is van, amelyben 3 főkönyvelőt és 3 kávéfőzőnőt alkalmaznak. Ugyanakkor órási a hiány például okleveles matematika-, fizika-, angol szakos tanárokból. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy az egyik zentai tanár 174 százalékos óraszámot valósít meg havonta.
A felsőoktatásban most zajlik az egyetemi karok akreditációja, s az derült ki, hogy a magánegyetemekkel megkétszereződött az egyetemek, fakultások száma, ám az egyetemi tanároké változatlan maradt. Ez bizony komoly tanárhiányt jelent.
Mint kiderült, a természettudományok területén jóval nagyobb a tudományok doktorainak a száma, míg a társadalomtudományok területén óriási a lemaradás: a társadalomtudományi karokon nem fordítottak kellő figyelmet a doktori stúdiumok megszervezésére, az utánpótlás kinevelésére. A felsőoktatási intézmények akreditációjában illetékes bizottság tapasztalata az, hogy egy-egy egyetemi tanár a heti maximumként megszabott 12 óra helyett akár 20-at is tart, s vannak olyan tanárok is, akik több egyetemen, egyetemi karon is tanítanak, anélkül, hogy az anyaintézményükben tudnának róla.
Az általános iskolákban és középiskolákban pedig, mint már említettük, tanárhiány és munkaerő-felesleg is jelentkezik. Szakszervezeti körökben közismert az az adat, hogy 2007-ben – nem sokkal azt követően, hogy 2000 személyt nyugdíjaztak, végkielégítéssel eltávolítottak a tanügyből – 4500-zal emelkedett a foglalkoztatottak száma. Egyik belgrádi iskolában 7 igazgató-helyettes van, egyikük feladata mindössze a közvélemény tájékoztatása. Ugyanakkor van olyan szerémségi középiskola, amely tanári karának fele utazik, ezek a szaktanárok 30–50 kilométeres távolságról ingáznak nap mint nap.
A racionalizációt, azaz a dolgozók létszámának csökkentését nem könnyű elvégezni, sőt az ezt megelőző lépés sem egyszerű: pontos adatokhoz jutni, hogy hányan vannak azok, akiknek a munkájára nincs szükség.
A munkaerő-felesleg és munkaerő-szükséglet becslésekor általában a 25 fős, a kisebbségek esetében pedig a 15 diákot felölelő osztályokat veszik alapul, faluhelyen pedig természetesen rugalmasabban kell tekinteni a tanulók létszámára. Belgrádban is van olyan iskola, ahol a diákok száma osztályonként átlagosan 8–9 fő, s a hegyvidéken is működik 1–2 tanulóval iskola.
Három év alatt kell elvégezni a dolgozók létszámának csökkentését az oktatásügyben. Minden iskola-összevonás a szülők tiltakozását vonhatja maga után, hisz nem mindegy, hogy mennyit kell gyalogolnia vagy városi buszon utaznia egy 6 vagy 7 éves gyereknek. S nem árt azért 10–15 sőt akár 20 évet is előretekinteni, hisz a pedagógusok átlagéletkora jelenleg 50,7 év a szerbiai iskolákban.
