A Zenével érkezem című nagysikerű kiállítás és a Cadabra együttes önálló koncertje tükrében eseményekben gazdag évet tudhat maga mögött Miroslav Jovančić festőművész. A kiállítás az elmúlt néhány év alkotásaiból jött létre, több mint 70 festmény tekinthető meg január 15-ig a Képzőművészeti Találkozó galériájában, s tekintve, hogy Miroslav mintegy 10 évet várt arra, hogy ilyen méretű önálló kiállítása legyen Szabadkán, nem csoda, hogy a tárlatot számára az év legfontosabb eseményeként említi.
Miroslav Jovančić: Fontos számomra a szó (Molnár Edvárd felvétele)
– Vártam a megfelelő pillanatot, hogy olyan kiállítással tudjak előállni, amilyennel szeretnék. Én nem iparilag gyártom a képeimet. Csakis akkor tudok alkotni, amikor jön az ihlet, az őszinte kikívánkozás, és ezt nem lehet erőltetni. Van egy saját világom, amibe beletartozik a zene, az irodalom, a költészet különösképpen, a családom, a barátaim, a természet, Szabadka... Ebből merítek. Nyitott szemmel igyekszem járni, figyelni a környezetemre, azután megihlet egy szó, egy szín, egy forma, egy film, szinte bármi, ami az én világomba beépül, átszűrődik rajtam, akár át is értelmeződik, és egy-egy festmény formájában születhet ujjá – modja Miroslav. – Fontos számomra a verbális tartalom a képzőművészetben. A szó. Egy-egy szóból festmény születhet, és a festmények is címre várnak. Fontos, hogy címet adjak a képeimnek. Egyrészt segíthet az értelmezésben, másrészt meg éppen nem. A cím új utakat nyithat meg, tévutakra vezetheti a nézőt, ami persze nem is tévút, hanem egy másfajta értelmezés lehetősége. Hallottam már a képeim kapcsán olyan dolgokat, amelyek nekem eszembe se jutottak. Ez jó. Így kel életre egy-egy alkotás, amely már nem csakis az enyém, hanem a miénk, az alkotóé és a befogadóé egyaránt. Szavak vannak elrejtve a színekben, és zene is. A festményeken ott vannak a hangok, amelyekből dal születik. A zene és a festészet számomra szervesen összekapcsolódik. Mindkettő boldogság. Amikor festek, már boldog ember vagyok. Ugyanígy vagyok a zenével. Azt sohasem akartam, hogy a hegedű jelentse számomra a mindennapi kenyeret, nem akartam, hogy a muzsikálás legyen a munkám, a szakmám, mert úgy érzem, csak úgy tudom igazán szeretni a zenével való foglalkozást, amíg nem kötelesség. A zenélést magért a zenéléséért akarom és tudom szeretni.
Idén adódott alkalom arra is, hogy Miroslav Jovančić megmutatkozzon mint zeneszerző. Cadabra nevű együttesével önálló koncertet adott. Sokat jelent számára a költészet, így szívesen zenésít meg verseket. Kedvencei Wittman, Blake, Frost. Emellett a zsidó zene is érdekelni kezdte, inspiráló hangokat, különös hangulatot talált benne. Zenéjére jellemző, hogy különféle motívumokhoz nyúl, a festészetben viszont önálló, sajátos világ létrehozására törekszik, amelyben mindaz benne van, amire vágyik.
– Képzőművészettel foglalkozni gyerekkori álom volt, a zenélés nem. A zeneiskola is szinte kényszer volt, de így évek múltán azt gondolom, nagyon jót tettek a zeneiskolai évek. Megtanultam, hogy a zene milyen fontos. Zeneiskolai tapasztalat nélkül biztosan másmilyen festő lennék – mondta Miroslav.
A kiállítás után most pihen. Nem is törekszik arra, hogy ecsetet ragadjon, mert úgy érzi, hogy most nem biztos, hogy olyan képek születnének, amilyeneket szeretne. A múlt év során sok könyvet vásárolt, amelyek olvasására most van ideje. Orhan Pamukot olvas szívesen, s mint mondja, akkora hatással van rá, hogy ez egy újabb, másfajta Miroslavot is eredményezhet, ami megmutatkozhat majd a festészetben, a zenében is.
