Dr. Klein Rudolf neves építész, egyetemi tanár Budapesten él. A magyar fővárosban, Izraelben és szülővárosában, Szabadkán is tanít. Nemrégiben Szabadkán annak a könyvnek a bemutatóján találkoztunk, amely a két világháború közötti építészetről szól. Először is azt kérdeztük tőle, miért fontos egy ilyen könyv, amely a húszas és harmincas évek építészetének jellemzőit taglalja Szabadkán, Szegeden és Temesvárott.
– Ezek az épületek részei a város kontextusának, nem egy adott pillanatban elkészült, hanem egy folyamatos műalkotás a város. S ez a két világháború közötti időszak fontos láncszem. Szabadkán viszonylag kevés épület készült, és viszonylag egy helyre tömörítve, mégis a város története és a város építészettörténete szempontjából fontos ez az időszak. A másik dolog: ez volt az a korszak, amikor a helyi építészet megnyílt az európai tendenciák irányába, amikor elég gyengén, de mégis begyűrűztek a korabeli angol, francia, olasz és német tendenciák.
Ahogy Ön fogalmaz, modern és modernszerű épületeket emeltek ebben az időszakban.
– A modernszerű meghatározás azért jó, mert Szabadkán abban az időszakban 3-4 igazán modern épület épült, a többi többé-kevésbé követi a modernizmust alaprajz tekintetében, illetve a homlokzati képzésben, díszítésben.
Sokan nem tartják szépnek ezeket az épületeket, amelyek a szecesszió időszaka után születtek.
– Valószínűleg az a baj, hogy a modern túl gyorsan próbálta megváltoztatni a közízlést. Valószínűleg azoknak, akik egy szecessziós, eklektikus miliőben nőttek fel, a modern sértő volt. Az építészettörténész és műemlékvédő szakma évtizedekig csak a szecesszióról beszélt, ebből a korból származnak a híres műemlékek és a többiről kevés szó esett. Nem olyan régen alakult meg a modern műemlékek védelmére alakult nemzetközi szervezet is. Tehát, valahogy az egész világ elkésett. Mint Ante Rudinski építészkollégám mondta, a kommunista időszak építészete is tulajdonképpen műemlékeket alkotott. Látom már azokat a házakat, amelyek itt majd „befutnak”. Sajnos azokat időközben megváltoztatták, rájuk húzták a magas tetőket, eltűntek az egyszerű típusok. Ebből adódik egy másik kérdés: mennyire kell hitelesnek lenni és a múltat konzerválni, és mennyiben kell hagyni, hogy az élet maga alakítsa az épített környezetet. Valószínűleg a kettő között van egy egészséges középút, amely az értékeket óvja, a többit pedig hagyja változni.
Az óvásra érdemes műemlékek restaurálására sokszor nincs pénz.
– Nem csak pénzkérdés. A legrosszabb a barbárság, amikor mindenki azt csinál, amit akar. Ukrajnában jártam nemrég, amely nem tartozik a gazdag országok közé, de ott viszonylag kevés műemlék sérült, mert az emberek igyekeznek óvni ezeket, a hatóság erős, igaz, a maffia is, de mégis sikerült rendben tartani az épületeket. Azért fontos a tudatformálás, tehát felhívni a figyelmet ezekre az épületekre, mert így értesülnek arról, hogy egyik másik épület milyen értéket képvisel. Nem is tudták sokan, hogy a valamikori szabadkai munkabörze épülete milyen fontos képviselője egy kor építészetének – hallottuk dr. Kleintől.
Sokan emlékeznek arra, hogy a színházépület bontása, felújítása előtt igen határozottan felemelte a szavát ez ellen.
– Igen, mert művészet- és építészettörténeti szempontól tudomásom szerint ilyesmi az elmúlt 20 évben sehol Közép-Európában nem történt. Ha lebontották volna például a dévai színházat, annak híre mégis eljutott volna hozzánk. Másutt nem történt meg, hogy városképileg és kultúrtörténetileg ilyen fontos épületet lebontottak volna. Az örökség védelme kapcsán beszélgetésünk során szóba került, hogy a helyi védelem mellett gyakran létezik az ambientális örökségvédelem is Ez kétélű fegyver. Az ambientális védelmű épület tulajdonosa megijed, hogy ha ebből helyi védelem lesz, akkor meg lesz a keze kötve, s nem tud majd például házára egy emeletet ráépíteni, s gyorsan cselekszik... Problémát jelentenek a jogalkotás hiányosságai. Magyarországon a jogalkotás elég jó, de az alkalmazásban vannak gondok: a helyi ügyintéző egyes helyeken kiadja az engedélyt a változtatásra, másutt szigorúan lebontják azt, amit engedély nélkül hozzáépített a tulajdonos. Tehát, a jog szigora és a kultúra az, ami meghatározó. Vannak olyan országok, ahol erős a polgári tudat, tehát az emberek tudatában vannak az örökség védelmének. Kiutálja a társadalom azt, aki nem így jár el. Létezik tehát a társadalmi koherencia, amely ezt létrehozza. 500 éve nem volt jogalkotás, a középkori városok mégis gyönyörűek voltak, mert volt egy társadalmi koherencia, amely szabályozta a dolgokat, nagyon gyakran ezek íratlan törvények voltak.
Az utóbbi években Szabadkán és Vajdaság más városában is új, gyakran jellegtelen épületeket emelnek.
– Nagy részük rontja, sőt lassan tönkre fogja tenni a városképet. Hiába konzerválják a korzót, a főteret, a város egy folyamatos szövet, s ha ez sérül, elveszik a jellege.
