A családtagok, a tisztelők, az egykori ismerősök, a szerbiai magyar diplomácia, továbbá az újvidéki önkormányzati és a tartományi tisztségviselők, a vajdasági magyar politikum és a nemzeti intézmények, valamint Pécs, a testvérváros képviselőinek jelenlétében hétfőn délben Újvidéken leleplezték Fehér Ferenc szobrát.
A csikorgó hidegben, a szép számú egybegyűlt előtt Aleksandar Jovanović, a városi képviselő-testület elnöke és Németh István író, Fehér Ferenc pályatársa vonta le a leplet a bronzból készült mellszoborról, melyet Szilágyi László újvidéki szobrász készített.
A ritka alkalomra zúzmarás, szó szerint fehérbe öltözött Fehér Ferenc téren először Bordás Győző, a városi szervek által kinevezett szoborbizottság elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Az újvidéki magyarság életében különösen fontos eseménynek nevezte a szoboravatót. A neves vajdasági magyar irodalmi személyiség nevét viselő téren kapott ugyanis helyet a szobor, azon a helyen, amely az itt élő magyaroknak rendkívül fontos: itt kapott helyet több vajdasági magyar intézmény, és a közelében található a Magyar Szó székháza is, az az intézmény, melyben többek között Fehér Ferenc életműve is kiteljesedhetett.
Munkásságát, erényeit, alkotóművészetének fő jellemzőit hangsúlyozta Bányai János nyugalmazott egyetemi tanár, irodalomtörténész is méltatásában. Elmondta, hogyan olvassa ma Fehér Ferencet, hiszen a költő, az újságíró, a regényíró, a fordító alkotásai immár az irodalmi hagyományvilágba tartoznak. Bányai János Fehér Ferenc életművében azokra az értékekre mutatott rá, melyek eltulajdoníthatatlanok az alkotóművésztől. Többek között a Topolyához, mint ihletforráshoz való ragaszkodására, a hagyományos verseléshez, vagy a szerelmi vershez való kötődésére hívta fel a figyelmet, melyről egy olyan időben tett tanúbizonyságot, amikor nem volt értéke, becsülete. Mint leszögezte, Fehér Ferenc és kortársai megújították a vajdasági magyar irodalmat, megnyitották a teret a szerb és más irodalmak felé.
A szerb nyelvű fordító, Predrag Čudić bevallása szerint sok évig ízlelgette, fordítgatta Fehér Ferenc költeményeit. Ez egyfajta nosztalgia volt afelé a nyelv felé, melyet gyermekkorában Zentán megismert, de még inkább egy költői nagyság megismerésének folyamata volt. Mint fogalmazott, Fehér Ferencnek sikerült olyan „tartós” művet létrehoznia, amely tartósabb a bronznál is, s ellenáll az enyészetnek, a kopásnak, az elmúlásnak. Erdély Lenke a szó legnemesebb értelmében vett utolsó vajdasági néptanítóra emlékeztetett, aki ismerte tájaink valamennyi iskoláját, aki otthonosan mozgott Vajdaság minden zegzugában, arra a Fehér Ferencre, akinek emlékét megörökíti ez a köztéri szobor. Egyúttal társult azokhoz, akik köszönetüket fejezték ki a város vezetőségének azért a megértésért, mellyel Kaszás Károly ötlettevő ajánlatához viszonyultak, majd ezt követően minden tekintetben támogatták a szoborállítás folyamatát.
A február 1-jei, azaz a városnapi ünnepségek sorozatába illesztett szoboravatón Elor Emina és Miodrag Petrović színművészek tolmácsolták Fehér Ferenc verseit. Magyar nyelven A fák, szerb nyelven pedig az Apám citerája című költeményt adták elő nagy beleéléssel a művészek. A leleplezés pillanatait megelőzően Aleksandar Jovanović tolmácsolta a város üzenetét, hangsúlyozva: a szoboravatás csupán kísérlet a mű, a nagy művész előtti tisztelgésünk kimutatására, aki a város és a szélesebb értelemben vett vidék hírnevét öregbítette a határokon túl is. Szilágyi László munkáját méltatva a képviselő-testület elnöke leszögezte: biztos benne, hogy a kiváló alkotás új színt kölcsönöz majd a város arculatának.
