Lapunkban nemrégen arról adtunk hírt, hogy a szabadkai Tito Központ felülvizsgáltatná a hetedikes és nyolcadikos tankönyveket, majd ennek kapcsán elbeszélgettünk Weiss Rudolf történelemtanárral az említett tankönyvekről, s megtudtuk, az utóbbi években olyan tények is nyomdafestéket kaptak, amelyek korábban nem kerülhettek bele a tankönyvekbe. Azzal kapcsolatban, hogy mindezt hogyan sikerült elérni, Pál Tibor magisztert, a tankönyvek magyar történelem részének szerzőjét kérdeztük.
– A tantervekre vonatkozóan mind a mai napig az 1991-es rendelet van érvényben. Ez előírja azt is, hogy évente mennyi tanóra szánható a nemzeti történelemre, ez '91 óta lényegileg nem változott, de a 2000. október 5-i változások után a tankönyvkiadó olyan álláspontra helyezkedett, hogy írjunk, amennyit jónak látunk – hallottuk Pál Tibor magisztertől, a hetedikes és nyolcadikos történelemkönyveknek a magyar nép történelmére vonatkozó részek megírójától, amikor arról kérdeztük, hogy miként kerülhettek bele a tankönyvekbe olyan tények, amelyek korábban nem szerepelhettek ezekben a tankönyvekben. – Így kerültek be minden probléma nélkül már a 2002-ben kiadott, újgenerációs nyolcadikos tankönyvbe például az 1944-es eseményekkel kapcsolatos leírások is. A szöveget szerbre kellett fordítanom, hogy a minisztérium jóváhagyhassa. A minisztérium jóváhagyása után az elfogadást illetően a végső fórumhoz, a Magyar Nemzeti Tanácshoz kerül a szöveg. Hogy min változtatnék a történelemkönyvek tartalmára vonatkozóan? Én is úgy gondolom, hogy kicsit nehezek az adott korosztálynak. Egyszerűsíteni kellene. Viszont a magyar rész megírásakor már megvan a törzsanyag, annak stílusához alkalmazkodom.
Ha a tankönyv szerzői maguk is úgy gondolják, hogy egyszerűsíteni kellene, tudnak tenni valamit?
– Az oktatásügyi minisztérium dolga volna, hogy meghatározza pontosan, hogy miről mennyit írjanak a szerzők, de 1991 óta a minisztérium részéről nincs érdemleges változtatás. A nemzeti tanácsok is megtehetnék a lépést, kérhetik, hogy egyszerűsítsék. Én magam, mint szerző, amikor a tankönyvkiadóban leadom az anyagot, mindig elmondom, hogy kicsit soknak érzem. Hogy ők ezt továbbítják-e vagy sem, az már más dolog.
Milyen ütemben és hogyan történik változtatás a könyvekben?
– Bővül az anyag. A nyolcadikos tankönyvbe 2002-ben belekerültek az 1944-es események, a 2006-ban megjelent, ma is használatos nyolcadikos könyvben pedig már a vajdasági magyarok két világháború közötti történései is olvashatók.
Van olyan téma, amely nem kap elég teret a történelemkönyvekben?
– Ez a gyakorlatot is érinti. A tanártól is függ, hogy miről mennyit ad elő, bővít-e vagy leegyszerűsít-e. A hetedikben évi 6, a nyolcadikban évi 4 tanóra szánható a nemzeti tartalmak átadására. Ez kevés. Harmadik éve tanítom az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén az elsős hallgatóknak a magyar történelmet, s a tapasztalatom sajnos az, hogy nagyon gyenge a magyar történelemről a tudásuk. Nemcsak a tankönyveken kell javítani, hanem a tanári ügyességen, hozzáálláson is. Megeshet, hogy a tanári félelem is benne van a dologban. Megtörténhet, hogy egyszerűen nem mernek bizonyos dolgokról beszélni.
A magyar forradalom és szabadságharcról mennyit olvashatunk a tankönyvekben?
– Az általános iskolai hetedikes és gimnáziumi harmadikos tankönyvben találkozunk ezzel a témával, és terjedelemben elegendő is, viszont gond van azzal, hogy a törzsanyagban és a magyar részben különböző szempontból tárgyalják ugyanazokat az eseményeket. Máshogy ítélik meg a szerb szerzők, mint ahogy mi magunk. Nem nagy a különbség, de dilemmát okozhat. Nem gyakorlat, hogy a szerzők ismerik egymást, vagy kapcsolatba lépnek egymással, így egyeztetni sem lehet.
