Ezekben a napokban három jeles dátuma is van a színházaknak: március 20-a a gyermekszínházak világnapja, 21-e a báboké, 27-e pedig a színházi világnap. Ennek köszönhetően nagyobb figyelem irányul a színházi tevékenységekre, mint máskor. Szabadkán, a Szabadegyetemen, a Cul-Tour IPA határon átívelő projektum keretében kerekasztal-beszélgetés zajlott a bábszínházakról, működéseikről, problémáikról stb. A Cul-Tour, a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál és a szegedi Kövér Béla Bábszínház közötti együttműködés eredménye, célja pedig a határ menti színházak kapcsolatának elmélyítése.
A beszélgetésen részt vett Kövér László, a Kövér Béla Bábszínház igazgatója, Slobodan Marković, a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója, és a Cul-Tour projektmenedzsere, Miroslav Radonjić újvidéki színházi szakember, a Nemzetközi Gyermekszínház Fesztivál tanácsának tagja, Adela Moldovan román rendező, marionettművész, valamint a szabadkai Gyermekszínház és a szegedi Kövér Béla Bábszínház színészei.
Slobodan Marković arról szólt, hogy nagyon fontos lenne egy bábakadémia létrehozása Szabadkán, ahol felsőoktatási szinten tanulhatnának a leendő bábszakértők, bábszínházi emberek, és széles körben elismert képesítést szereznének. Gyakran találkozik ugyanis olyan bábművészekkel, akik mentorairól és iskoláiról még nagy bábszínházi tájékozottsága mellett sem hallott. A színészek állítólagos diplomákat kapnak, amelyeket végül sehol sem ismernek el, és még elhelyezkedni sem tudnak vele. A fesztiváligazgató másik fontos dolognak a bábmúzeum létrehozását tartja, amihez elmondása szerint csak a városi vezetőség jóindulatára lenne szükség. Ha ez most megvalósulna, máris négyszáz kiállított tárgyat csodálhatnának meg a nézők. Sőt, biztos abban, hogy a gyermekszínházi fesztiválon megjelenő országok színházai is hozzájárulnának egy-egy bábbal. Hozzátette, hogy mindkét törekvésre tanulmányt is készítettek, és az eddigi kudarcok ellenére nem állnak el a megvalósításaiktól. A bábmúzeum elsősorban a gyerekeknek szerezne örömet.
Miroslav Radonjić arra hívta fel a figyelmet, hogy a tévé hatására az előadások is filmszerűek lesznek, kimaradnak a metaforák, a szerzők esetében a színházak sokszor nyúlnak vissza a klasszikusokhoz (Andersen, Grimm-testvérek stb.). Innentől a rendezői- és a szerzői színházak között tett különbséget. Ehhez kapcsolódóan Kövér László elmondta, hogy az ún. nézői színházban hisz, és valóban sokszor ismétlik magukat, de a gyerekekhez nevelői célzattal is fordulnak, a szülők pedig elvárják a klasszikusokat. Az új törekvéseknek is lehetőséget kell azonban adni.
Adela Moldova a romániai helyzetet ecsetelte. Elmondása szerint náluk gondot okoz, hogy amíg színészképzés folyik, addig rendezőire és bábtervezőire nincs lehetőség. Így gyakran előfordul, hogy a nagy színházak rendezőihez fordulnak, akik nem tudnak mit kezdeni a bábokkal, ezért csak színészekkel készítik az előadásokat. A rendezőnő így attól tart, hogy a bábszínházak elvesztik az önazonosságukat, megszűnik a bábszínházi jellegük. Ez probléma pedig már nemcsak Romániát érinti.
