1962 óta ünneplik meg világszerte ezen a napon a színházat ingyenes előadásokkal, közönségtalálkozókkal, de ünnepelhető akár beszélgetéssel is. Ez utóbbit tettük mi Ljubica Ristovszkival, a szabadkai Népszínház igazgatónőjével, a Vajdasági Hivatásos Színházak Közösségének elnökével, hogy néhány szót ejtsünk színházaink helyzetéről, jóról, rosszról is egyaránt.
Vajdaság területén 14 hivatásos színház működik, közöttük vannak gyermekszínházak, valamint többségi és kisebbségi nyelven működők is. Mi, a színházi szervezetben néhány problémakörrel foglalkozunk. Legelőször is azzal, ami miatt alakult: a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljával. Idén 59. alkalommal kerül megrendezésre. Korábban a fesztivált minden évben máshol tartották, azután a nagybecskerekiek igényelték, hogy lennének a házigazdák, a szakmai testületünk pedig döntést hozott, hogy az elkövetkező négy évben ott tartják a színházi találkozóból kinőtt fesztivált – hallottuk Ljubica Ristovszkitól –Tevékenységünkhöz tartozik, hogy megpróbálunk hatni a minisztériumra, hogy változtassanak azokon a jóváhagyott előírásokon, amelyek lassítják vagy esetleg ellehetetlenítik a munkánkat. A lehetőségekhez képest foglalkozunk szakmai képzések szervezésével is, s bár az egyesület a tagsági díjból tartja fenn magát, semmilyen plusztámogatást nem kap, a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljának keretében mindig igyekszünk szemináriumot, szakmai továbbképzést tartani, hisz a szakma képviselői itt jönnek össze nagy számban, és itt van lehetőség arra is, hogy elbeszélgessünk, hol, milyen helyzetben vannak a színházak. A vajdasági színházi előadások nagyon magas színvonalúak. Vajdaság büszke lehet a színházaira, hogy ilyen jó minőségű előadások születnek, annak ellenére, hogy a színházak pénzelési, felszereltségi gondokkal vagy éppen teremhiánnyal küzdenek. Persze szeretnénk, ha minél modernebb felszerelés, minél csodálatosabb kosztümök lennének a színházakban, de gyakran a pénz túl kevés a vágyakhoz képest. Ám a színházi előadások valóban magas színvonalúak. És jók a nemzetközi kapcsolataink is, megvan az együttműködés Romániával, Magyarországgal, Horvátországgal, Bosznia-Hercegovinával, és ez nemcsak vendégszerepléseket jelent, hanem például vendégrendezéseket is. A vendégszereplésekkel együtt Vajdaságban, úgy gondolom, nagy választék van színházi előadásokból, és mivel minden színház különböző dolgokat csinál, a kínálat nem csak széles, hanem színes skálán is mozog.
A legnagyobb probléma a pénzeléssel van. Egyetlen vajdasági színház sem rendelkezik megfelelő pénzösszeggel. A tartományi költségvetésben az újvidéki Szerb Nemzeti Színház és a szabadkai Népszínház szerepel, a többiek tisztán városi színházak, tehát olyan a költségvetésük, amilyenről a városuk dönt. Pályázni persze lehet tartományi és köztársasági pénzekre, de ugye soha sincs teljes garancia arra, hogy a kért támogatást meg is kapják. Másrészt, egy nemrégen készült felmérésből kiderült, hogy a technika fejlődésével együtt kellene haladni a színházi kellékek lecserélésével is, de erre – általánosságban beszélve – nem vagyunk képesek. Rekonstrukció terén a legnagyobb beruházás most a szabadkai Népszínház épületének felújítása és felépítése, de az újvidéki Szerb Nemzeti Színházra is ráférne már a felújítás, ahol 25 éve már nem történt befektetés, és a nagybecskereki színháznak is elengedhetetlen lenne már a rekonstrukció.
Idén a színházi világnapi üzenet Augusto Boal brazil drámaíró, rendező írása. Íme egy sokatmondó részlete:
„Nem tudatosul bennünk, de az emberi kapcsolatok színházi mintákat követnek: a tér használata, a testbeszéd, a szavak megválasztása, a hanghordozás, a gondolatok és érzelmek ütközése, vagyis mindaz, amit a színházban bemutatunk, és saját életünkben is megélünk, azt sugallja: a színház teremtett minket!'
