A kispad bal szélére telepedett le, ahogy mindig. Itt neki tudja vetni a hátát a gesztenyefa törzsének, s a talpa is elfér a félig földbe ásott téglakockán. Kényelmesebb így a várakozás, hosszasan el lehet időzni, a hát- és lábtámasz szinte feledteti, hogy gyalult keményfadeszkán üldögél, nem a pléddel bélelt hintaszékben.
Kissé fülledtnek találta ma a levegőt. Már hajnalban, mikor felriadt a Morzsa csaholására, úgy érezte, a nehéz, nyirkos levegő súlyként nyomja a mellkasát. A tegnapi eső még nem száradt fel, fojtó lesz a hőség, gondolta, s lám, igaza lett, a déli forróságban mintha puhára abálódnának a veteményeskertben a salátafejek, s a petúniák is kókadnak, egészen elveszítették élénk színüket.
Könnyű otthonkát vett fel, a krémszínűt, epermintájú zsebbel, az úton járók ne gondolják, hogy az öregasszony elhagyja magát, úgy néz ki, mint egy toprongyos a barátnője mellett. A baromfiudvarban járva persze nem ezt hordja, oda jó a hétköznapi, de ha kiül a kapu elé, akkor lecseréli.
Ma limonádéval várja az Erzsit. Odakészítette a fedeles kancsót a pad mellé, a fa árnyéka hűsen tartja. Az Alvég felé tekint. Jöhetne már – gondolja, délre ígérte, s már fél egy elmúlt, az a kancsó azért előbb-utóbb mégiscsak felmelegszik.
A szomszédlány siet a szemközti járdán. Biztosan buszra, futtában is az óráját nézi. Csókolommal szokott köszönni, ha összenéznek, int is néha, jelezvén, hogy átadja, mikor ő a nagyanyját üdvözölteti. Most nem tekint erre, telefonál, szabad jobbjával a menet közben felcsúszó szoknyáját igazgatja. Ilyen kurta szoknyában jár Füsun is – gondolja Júlia. Füsun az egyetlen női név, amit a délutáni szappanoperákból meg tud jegyezni. Délelőtt olyan filmek mennek, amelyekben mindenkinek legalább három neve van. Ezeket nem nézi rendszeresen, a tennivalók eltartanak ebédig, de a délutániakat nem hagyná ki. Háromig ücsörög Erzsivel, aztán fal pár falást, s a fél négyes filmet már a hintaszékből nézi.
Mindig megtárgyalják az előző napi eseményeket. Erzsi a szőke hajú, vörös körmű nőnek szurkol, hogy rátaláljon végre az apja gyilkosára, ő meg Füsunért aggódik, hogy visszanyeri-e a látását, vagy vak marad, s kiforgatják a vagyonából az ellenségei. A tegnapi részből elmulasztott negyed órát. Későn jött a postás, piszmogott a nyugdíjcsekkel, a pénzt háromszor is átszámolta, mire a markába nyomta. A tizenegy dinár kilencven maradhat, borravalóra, mondta a nyakigláb fiúnak, s már iparkodott is vissza, hiába, mire beért, az első rész befejeződött.
Majd elmesélteti az Erzsivel, csak érne már ide. Biztos cicomázza magát. Mindig úgy kikeni a száját, mint a csitrik. Férjhez menne újra, ha találna valakit, jó nyugdíjjal, szokta mondani, neki meg nem fér a fejébe, mért bomlik még most is úgy a férfiak után ez az Erzsi.
A múltkor is, mikor a tüdőszűrésre várakoztak a tüdőgondozó autóbusza mellett, megfigyelte, hogy a barátnője a nyugdíjasklub férfikórusának tagjaival szemez. Csupa rozzant vénember az – mondta neki később, s csodálkozott, hogy az Erzsi hogy belepirult, miközben a védelmébe vette őket. Neki ugyan beszélhet. Ő biztos nem menne el egyetlen rendezvényükre sem. Hallotta, hogy egy férfira öt-hat vénasszony jut. Kevés a férfiember, előbb halnak, a maradékon meg civakodik a fehérnép. A szomszéd Gyurkának is úgy hírlik, hogy három asszonya van. Az egyik mos, takarít rá, a másik palacsintát süt neki, a harmadik meg a nyugdíjasbálon billeg vele. Vénségére került úri módba. Azzal is, ha néha kiül ide hozzájuk, kacérkodik az Erzsi.
Épp azon morfondírozik, hogy elsétál a kirakatig, amikor dudálásra lesz figyelmes. Egy autó fékez le, és parkol be a nagykapu elé. Szép nagy, fényes autó. Jól öltözött pár száll belőle ki. A fiatalasszony, köszönés helyett, sírásra fogja. Nagy bajban vannak a párjával, az isten áldja meg a néni jó szívét, ha kisegítené őket – mondja hüppögve. Azzal már a csomagtartót nyitják, s Júlia mellé, a kispad sarkához egész tornyot raknak. Pokrócok, tarka lábosok, porcelánfigurák, különböző nagyságú és formájú műanyag edények. Odaátról valók ők, mutatnak a határ felé bökve, mennének már vissza, csak megmaradt ez a kevéske árujuk, ha a néni megvenné tőlük, olcsón megszámolnák. Harmadáért, vagy annyiért se.
Júlia megsajnálja őket. Neki ugyan nincs pénze, mondja, a számlákat is épp hogy befizette, de ha akarják, berakodhatnak a hátsó fészerbe, ő úgysem használja semmire. Megőrzi a holmijukat, amíg legközelebb visszajönnek.
Csodálkozva látja, hogy hamarjában elapadnak az asszony könnyei. Serényen visszarámolnak mindent, ahonnan előszedték. A férfi a slusszkulcsot keresi, indulnak is.
Nem akarja őket megrövidíteni, ne féljenek – mondaná nekik, de hangját elnyomja a felbőgő motorzaj. Értetlenül néz utánuk.
