Az idén ötvenedik életévét betöltő Darvasi László két kötettel gazdagította művei sorát e jubileum alkalmából. A Magvető kiadónál napvilágot látott gyermekkötet, a Pálcika, ha elindul után a könyvhétre jelent meg Vándorló sírok című elbeszéléskötete, amelyben felnőtteknek szánt „meséi” kaptak helyet. Talán nem túlzás sajátos mesékként tekinteni e novellákra, hiszen szerzőjük mítoszokat, varázslatokat, fabulákat gyúrt egybe, s parttalan fantáziájának köszönhetően egy-egy kis fantasztikus világot vázolt fel minden történetben. A kötet eddigi méltatói (folyóiratok, irodalmi honlapok, blogok tanúsága szerint máris több tucatnyian!) különféle jelzőkkel illették a kötet darabjait, úgymint: visszataszító, apokrif, szentségtörő, undorító, lehengerlő, káprázatos, félelmetes, csodálatos, utalva ezzel arra, hogy az írások sokfélesége különféle olvasói igényeknek kedvez, s hogy igencsak
Magvető, Budapest, 2012, 323 oldal
változatos irodalmi csemege tárul azok elé, akik felütik a Vándorló sírok fedelét.
Darvasi több részre tagolt kötete helyszínek és történelmi idők sokaságán utaztatja át olvasóját, a Paradicsomból az ókori Kínán, a bibliai idők Szentföldjén, a spanyol inkvizíció korán át napjainkig, eközben a kötetcímbe foglalt tematikai lánc is segítségünkre van, melybe belefogódzhatunk az olvasva száguldozásban. A kötet nyitórészében, az Ősi Egy állapotát rekonstruálni igyekvő Paradicsom-novellákban már megteremtődik a misztikus, titkokkal, rejtélyekkel teli novellavilág, melyben a mulandóság és a halál elemi szervező erő, egyben a sírmotívum kibontott értelmezése. Ez a novellavilág jellemzi majd a második részt is, amelyben Kína visszatér, mint A Lojangikutyavadászok című, 2002-es novelláskötet folytatása, s jellemzi a harmadik rész nagypénteki eseményeinek újragondolt történeteit, a negyedik rész középkori és újkori nyomorúság-novelláit, s korunk Jézustól eltávolodott világában zajló történeteket is. Darvasi finom vonásokkal árnyalja elbeszéléseit, melyekben váratlan csavarok, meghökkentő fordulatok, titokzatos szereplők, helyenként nehezen értelmezhető események tobzódnak a maguk különös módján. A szerző a ködösítés és elhallgatás módszerével éri el, hogy alkotásai pillekönnyű matériákként inkább csak megérintsék az olvasó képzeletét, aki, kulcs híján, megérzéseire és fantáziájára hagyatkozva kísérelje meg megfejteni, továbbgondolni az olvasottakat.
Az elbeszélések titkos főszereplője, Jézus, valójában meg sem jelenik a könyvben, de különböző korokon, vélt vagy valós történelmi helyszíneken át haladva találkozunk az emberiséget jelképező, az emberiség tragédiáját hátán cipelő mitikus emberpárral, a nagypénteki események sodrásába véletlenül keveredő, kiváló mesterember Júdással, Malkussal, a katonával, ki sosem gyógyuló sebét a Getsemáne-kertben, a megváltó elfogásakor szerezte, a Jézus sírját készítő, névtelen sírásóval, aki rossz néven veszi, hogy a drága halottat nem a nehéz munkával tökéletessé ásott sírgödörbe szándékozzák elhantolni, s persze seregnyi Jézus-manökennel, akik, Krisztus-alteregóként, végigjárják/botladozzák saját Golgotájukat. Közülük is talán legmegrázóbb a Szegény Henrik című novella főhőse, Zsófia Müller története. A gyereklány beleszeret egy hős keresztes lovagba, aki a Szentföldről bélpoklosan tér vissza, s a förtelmes betegségben élve elrothadó férfi sorsában osztozva a lány is a peremlét állatias mocskába sodródik. A novellák zömét jellemző naturalista ábrázolásmód ezen írásban a leghangsúlyosabb, gyomorforgató részletekkel ragadja meg a szerző a kort, amelyben erkölcs és szexualitás sajátos megítélés alá esett. Voyeurként csöppenünk bele az elbeszélő, Zsófia élettörténetébe, hogy sorról sorra haladva, berzenkedve és émelyegve magunk is megmerítkezzünk a szinte filmszerű, középkori borzalomban.
A halál a könyv mindegyik novellájában megjelenik, hol ironikus, hol abszurd díszletek között, kifejtve a szerző halál-felfogását, miszerint a halál az élet folytatása, nem lezárása, ennélfogva nem az elmúlás, hanem az azt megelőző élet tragikus volta válik hangsúlyossá. Az elbeszélések homogén művekként építik a Szentírás szerkezetére emlékeztető kötetet, s a Paradicsom és valamiféle életidegen jelen/jövő két végpontja közötti út jelzőköveiként kínálnak pillanatnyi megpihenést az olvasónak. A pihenés és szemezgetés semmiképpen sem ömlesztve, az egész kötetet egyszerre birtokba véve, hanem apránként, egy-egy műre ráhangolódva ajánlott.
